Charlie Sheen a legdrágább tévésztár

2006.09.29. 8:40

Charlie Sheen végül jól keveredett ki a két hónapig tartó tárgyalásokból: olyan szerződést kötöttek vele a tévénél, amellyel ő lett napjaink legjobban fizetett tévés komikusa. 

Pár hónapja a dr. House-t megszemélyesítő Hugh Laurie került a legjobban kereső tévésztárok közé azzal, hogy sorozatának harmadik évadjára jócskán megemelték a fizetését: immár háromszázezer dollár, azaz majdnem hatvanöt millió forint üti a markát epizódonként.

Sheen még ennél is többet fog kapni komédiasorozatáért, amely a Two and a Half Men címet viseli. A CBS vezetői részenként háromszázötvenezer dollárt szavaztak meg a színésznek. Ez kicsivel több mint hetvenötmillió forintot jelent - szép kis gázsi félórányi bohóckodásért.

Ezzel a kis emeléssel Sheen lett napjaink legjobban fizetett komikus színésze (legalábbis, ami a tévét illeti), de ne higgyük, hogy ez a maximum, amit így lehet keresni. A legtöbbet Ray Romano kaszált ezzel a munkával - ő egyébként szintén a CBS-től kapta a fizetését, a nálunk a Viasat3-on, Szeretünk, Raymond! címmel vetített sorozatért. Nehéz belegondolni, de Romano Sheen bérének több mint ötszörösét, azaz majd' kétmillió dollárt kapott műsora 2004-2005-ös, befejező évadjának egy-egy epizódjáért! A busás összeget csak félve merjük átváltani magyar pénzbe: körülbelül négyszázharminc millió forintról van szó. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK