Vágólapra másolva!
A katolikus egyház mélységes felháborodását fejezte ki a BBC egy dokumentumfilmje miatt, mely szerint XVI. Benedek pápának jelentős szerepe volt az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek eltussolásában.
Vágólapra másolva!

A BBC leghosszabb ideje futó közéleti műsorának, a Panoramá-nak legutóbbi részében igen kényes témához nyúlt: azt vizsgálta, a Vatikán hogyan viszonyul ahhoz a tényhez, hogy papjait igen sűrűn vádolják meg gyermekek szexuális bántalmazásával. A műsor apropója és alapja egy napvilágot látott titkos dokumentum volt, amelyet jó húsz évig a jelenlegi pápa kezelt.

Az 1962-ben keletkezett irat (hivatalos nevén Crimen Sollicitationis) tulajdonképpen egyfajta kézikönyv a papok számára, amely arra vonatkozólag tartalmaz utasításokat, hogy mit tegyenek, ha szexuális zaklatással vádolják őket. Mint azt a műsorból megtudhatjuk, a legfontosabb teendő mindenképpen a teljeskörű titoktartás, amelynek megszegése az egyházból való kiközösítést vonhatja maga után. A Panorama azt állítja, hogy jelenleg is több pap él a Vatikánban, akiket zaklatással vádoltak meg, sőt, közvetve arra is utal, hogy magának XVI. Benedeknek is lehet takargatnivalója, ha annak idején - még Joseph Ratzingerként - annyira kiállt az irat létjogosultsága mellett.

Az egyházi vezetők természetesen hevesen tiltakoznak, Anglia és Wales katolikus egyházának feje, Cormac Murphy-O'Connor levelet írt a BBC vezetőjének, Vincent Nichols birminghami érsek pedig szóban fejezte ki rosszallását - ő egyébként már a Da Vinci-kód kapcsán is felemelte szavát egyháza érdekében. Nichols szerint a Panorama mélységesen félreértelmezte a dokumentumot, amely eredetileg azt szolgálta volna, hogy a papokat ne érhesse több hamis vád. A BBC vezetői erre csak azt nyilatkozták, hogy a gyermekbántalmazás népszerű téma, természetes, hogy foglalkoztak vele, a kapott tiltakozó levélre pedig hamarosan válaszolni fognak.