Interneten is nézhetjük A szökést

Vágólapra másolva!
A nagy amerikai tévécsatornák közül most a Fox is felköltözik az internetre, így számos műsorát a monitoron is megnézhetjük.
Vágólapra másolva!

Fox On Demand néven indul az új internetes csatorna, melyen a tévében már leadott műsorokat nézhetünk meg, teljesen ingyen. Azt azért szeretnénk hangsúlyozni, hogy a játszott filmeket semmilyen módon nem lehet letölteni, saját adathordozónkra átrakni - ennek legális útjára még mindig az iTunes és a hozzá hasonló boltok szolgálnak.

Az on-line adások érdekessége, hogy nemcsak a Fox e célra kifejlesztett internetes oldalán, a MyFoxLocal elnevezésű weblapon lesznek láthatók, de a világ talán legnagyobb közösségi oldalán, a MySpace-en is. A MySpace eddig is remek fórum volt arra, hogy például az amatőr zenekarok megosszák a világgal számaikat, de egy komoly tévétársaság esetében talán meglepő lehet a döntés.

Mindenesetre az interneten olyan sorozatokat követhetünk nyomon, mint a nálunk Szökés címmel vetített Prison Break vagy a Bones című krimisorozat, amelyben például a magyar származású Gáti Kati (Kathleen Gati) is feltűnt már. Nem a Fox az első nagy csatorna, amely követi az új idők szavát, hisz többek között az ABC és az NBC is bocsátott már ki internetes tartalmakat.