A Star Trek szereplői megválnak ruháiktól

2006.10.06. 11:37

A várakozásnak megfelelően, igen jól indult a Christie's által rendezett árverés, a Star Trek több kelléke is roppant borsos áron kelt el.

Az eddig inkább Picasso- vagy Van Gogh-festmények közvetítőjeként ismert Christie's aukciós ház ezúttal a CBS Paramount Television raktárából válogatott, ahonnan több mint ezer tárgyat kínál megvételre. A New Yorkban tartott, háromnapos eseménynek csupán az első, csütörtöki napja körülbelül kétmillió dollárt, azaz 430 millió forint körüli bevételt hozott a Christie's-nek.

A legmagasabb áron eddig az Enterprise űrhajó egyik modellje kelt el: egy internetes vásárló 132 ezer dollárért (28 és fél millió forintért) vihette haza a becses darabot. Jól hozott egy Borg kocka hajó makettje is, amelyet a Star Trek: First Contact (Kapcsolatfelvétel) című filmben használtak fel, ez 96 ezer dollárért (közel 21 millió forintért) talált gazdára. Ehhez képest jócskán elmaradt a szék ára, amelyben Picard kapitány csücsült az Enterprise-on: mindössze 62 ezer dollárt (kicsivel kevesebb mint 13 és fél millió forintot) adtak érte.

A Star Trek negyvenedik születésnapjára rendezett, óriási árverésen eladják a sorozat legnépszerűbb kosztümjeit is, így többek között Kirk kapitánynak és Mr. Spocknak az eredeti, 1966-os szériában viselt ruhája is egy-egy rajongó szekrényében lóghat ezentúl. Ezeknek a daraboknak az elárverezése még hátra van (erre az esemény zárónapján, szombaton kerül sor), de eladási áruk valószínűleg meghaladja majd az eddigi összegeket is.    

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK