Balesetet szenvedett Eva Longoria

Vágólapra másolva!
Különös balesetet szenvedett a Született feleségek forgatásán Eva Longoria, amivel gyakorlatilag leutánozta a sorozatban történteket.
Vágólapra másolva!

Akik látták a Született feleségek legutóbbi, szerdán vetített epizódját, azok biztosan emlékeznek a zárójelenetekre, vagyis Gaby balesetére. Eva Longoria a szerep szerint legurult egy lépcsőn, és azonnal kórházba kellett szállítani. Most ugyanez történt vele a forgatáson is: öltözőszobájából jövet, megbotlott egy lépcsőn, és azonnal kórházba kellett szállítani.

Persze a párhuzam csak nekünk, magyaroknak furcsa, hiszen a tengerentúlon már sokkal régebben lement az ominózus rész. A színésznő egyébként jól van, nem esett rajta súlyosabb sérülés - nem úgy, mint a sorozatban. A röntgen szerint semmije nem tört el, "csak" komolyabb zúzódások találhatók a testén.

Nem ez volt egyébként az első sérülés, ami Longoriát érte a sikersorozat forgatása közben: 2005 augusztusában egy lezuhanó kellék vágta fejbe. Most úgy tűnik, a terv szerint folytathatja a forgatást, csak előbb még Párizsba repül, kosaras barátjához, Tony Parkerhez - a színésznő ugyanis cáfolja a híreket, amelyek szakításukról röppentek fel.