A csinos szőkét eltették későbbre

Vágólapra másolva!
A TV2 új sorozatot indít útjára ma este, a Született feleségek után. Szegény Patricia Arquette egy nappal későbbre, este 11 utánra lett száműzve. Nézzen sok képet a sorozatokból!
Vágólapra másolva!

Szerda estéit eddig a TV2 úgy építette fel, hogy az Áll az alku után a Született feleségek következett (az elmúlt héten a kereskedelmi célcsoportnál és a teljes lakosságnál is megverte A szökés című RTL-es börtönsorozatot), majd A médium című krimit indította az elborult elméjű sorozatgyilkosok befogásával foglalkozó rendőrök, a Gyilkos elmék hősei ellen. A szőke színésznő főszereplésével készült, a nagyon sikeres Millennium-ra kissé emlékeztető sorozat nézettségben lemaradt a rivális adón futó krimitől, így mennie kellett, nem volt több türelem.

"A műsor iránt fogékony korosztály érdekeit figyelembe véve tettük át másik napra. Megnéztük a piaci igényeket, és így döntöttünk. A médium marad a csatornán, csak csütörtökönként lesz, a nagyfilm után, amikor a fiatalabb nézők még ébren vannak" - válaszolta kérdésünkre Lóránt Gergely, a TV2 PR- és marketingvezetője.

Az Államokban 13 epizódot forgattak a Vak igazság-ból, ez ma debütál a csatornán. "Jim Dunbar New York-i nyomozó ügye nagy port kavar a városban, miután egy tűzpárbajban a szeme világát elveszítő detektív perek hosszú sorával végül elérte, hogy visszahelyezzék őt a rendőrség kötelékébe. Karen Bettancourt-t kapja társául, akivel az első közös ügyük egy szimpla kocsilopási ügy, miközben egy elvetemült sorozatgyilkos sorra szedi áldozatait, akiknek egytől egyig kivágja a nyelvét. Jim idővel arra a felfedezésre jut, hogy a két eset szorosan kapcsolódik egymáshoz" - áll a mai epizód ismertetőjében.

abc

A főszereplő Ron Eldard (Sleepers - Pokoli lecke, Deep Impact, A bűn színe), csinos jelenség a sorozatban Marisol Nichols (A törvény jogán, Maffia!, A kaptár) vagy Rena Sofer, aki a Stephen King-regényből készült Carrie című filmben is játszott.