Vágólapra másolva!
Számítógépes játék készült a Született feleségek nyomán, így most bárki beköltözhet a Lila Akác közbe.
Vágólapra másolva!

Számos példát láttunk már arra, hogy egy sikeres tévésorozatból számítógépes játék születik: ennek őspéldája talán a Star Trek-széria, amelyből rengeteg PC-változat készült, az első ilyen játékban - mikor a 3D grafikáról még álmodni sem mertek a programozók - például egy konkrétan csillagokkal (tehát a * karakterrel) teli háttér előtt irányíthatták az Enterprise-t a játékosok.

A számítógépes játékok aztán az idők során egyre profibbak, egyre élethűbbek lettek, így az X-akták PC-változatának például kismillió kifutási lehetősége van, aszerint, hogy éppen hogyan döntünk a játék során. Erre a Született feleségek-játékban is találunk példát, itt minden játék alkalmával más-más titkot kell felfednünk.

Új szomszédként érkezünk egyébként a virtuális Lila Akác közbe, ahol - beilleszkedve a cselekménybe - mindig új és új feladatokkal kell megbirkóznunk. Ez általában valamilyen sötét titok leleplezése, de előfordul ennek ellenkezője is: egyes pályákon éppen, hogy saját titkunkat kell gondosan megőriznünk. A sorozat rajongóinak igazán nagy élmény lehet a játék, hiszen a karakterek teljesen élethűek, egytől egyig az eredeti alakokat játszó színésznőkről mintázták azokat.