Volt egy nagy dobásuk

2006.10.25. 10:45

A Miért éppen Alaszka? (eredeti címén Northern Exposure) ugyanúgy 1990-ben indult hódító útjára, mint a Twin Peaks - csak épp a műfaj volt teljesen más, de azért így is sok hasonlóság fedezhető fel a két sorozat között: mindkét esetben egy kívülálló próbál beilleszkedni egy kisváros életébe, továbbá egyik sorozatot sem a nagy nevek, hanem a kiválóan megírt karakterek és sztorik mozgatják. A történet középpontjában a New Yorkból egy (képzeletbeli) alaszkai kisvárosba, Cicely-be került orvos, Joel Fleischman áll, akit Rob Morrow alakít. A szépreményű színész a továbbiakban aztán, ha nem is tűnt el a süllyesztőben, de nehezen tudta meggyőzni a nézőket tehetségéről. Amilyen jó volt a Miért éppen Alaszka? arrogáns, helyzete ellen kapálódzó dokijaként, annyira hiteltelen és puha a Gyilkos számok nyomozójaként. Mozifilmjei is valahogy ilyen vetélések: nagy dobásnak indult, de végül nem túl sikeres alkotások, mint az ötvenes évek tévés bundájára rávilágító Kvíz show vagy az Utolsó tánc, amelyben a halálra ítélt Sharon Stone-nal esik szerelembe. Az alkotók eredetileg neki szánták a Dr. Moreau szigete főszerepét is, de végül inkább David Thewlisre esett a választásuk.     

A nézők annak idején lélegzetvisszafojtva figyelték Fleischman doki és Maggie O'Connell macska-egér párharcát, amiből olykor szerelem, olykor gyűlölet látszott kibontakozni. Valljuk be, a modellből lett színésznő, Janine Turner esetében inkább a modell-jelleg szúrt szemet: ha színészi tehetségét nem is tartottuk oly sokra, természetes bája sokunkat elvarázsolt. Egy-két filmben láthattuk még a sorozat után, minden alkalommal a férfihős kvázi tartozékaként, így a Cliffhanger-ben például Stallonéval mászta a hegyeket, a Dr. T. és a nők-ben pedig Richard Gere oldalán domborított. Két évig játszott a részben Whoopi Goldberg által írt orvosi sorozatban, a Strong Medicine-ben, de ő maga is megpróbálkozott a forgatókönyvírással, sőt, saját művéből meg is rendezte a Trip in a Summer Dress című filmet, melyben egy öntörvényű anya gyerekeivel való kapcsolatát boncolgatja. Magánéletéről annyit, hogy egy ideig Alec Baldwin jegyese volt, de esküvőjükre sosem került sor - jelenleg, akárcsak a Ewing család, egy dallasi ranchen él, csak épp kicsivel szűkebb körben, mint az olajfamília: itt nevelgeti kilencéves lányát.

Jó barátokból ellenségek lettek

Az alaszkai település nagyokosát, a volt űrhajós Maurice Minnifieldet alakító Barry Corbin száznál is több tévés és filmes produkcióban felbukkant, általában a sorozatban játszotthoz hasonló, irányításra törekvő figurákat jelenít meg: rengetegszer láthattuk őt kisvárosi rendőrként vagy alacsonyabb rendfokozatú katonatisztként (akinek viszont még mindig van kinek parancsolgatnia). Egykori nagy barátja, később ugyanakkora riválisa, a polgármester-kocsmáros Holling Vincoeur, pontosabban megszemélyesítője, John Cullum kiváló színpadi színész, alakításaiért számos Tony-díjban részesült. Legemlékezetesebb tévés alakításaként, Mark Green apját játszotta a Vészhelyzet-ben, ami azért is különös áthallás, mert a szemüveges doki alakítója, Anthony Edwards annak idején szintén feltűnt a Miért éppen Alaszká?-ban, egy fura oxigénsátras pasas szerepében. A sorozatban a két öreg összeveszésének oka az egykori szépségkirálynő, Shelley Tambo volt - őt Cynthia Geary játszotta, akiről mostanság nem lehet semmit hallani: régi szerepével ellentétben, ma főállású anyaként irányítja háztartását.

Chris a rádióstúdióban

Cicely különc művésze, a rádiós Chris figuráját már jobban megközelíti alakítójának, John Corbettnek civil élete: a színésznek áprilisban jelent meg első lemeze, melynek kapcsán most az Egyesült Államokban turnézik zenekarával. Mellesleg a nyolcvanas évek szexszimbólumával, Bo Derekkel él együtt, és van egy macskája, akit Donna Reednek hívnak. Tévés szerepeiről szólva, Corbett Kyle MacLachlan nyomdokába lépett, legalábbis ő is szerepelt a Szex és New York vagy húsz epizódjában - emellett például a Bazi nagy görög lagzi-ban is láthattuk. A sorozat másik fura figurája volt a filmőrült indián, Ed Chigliak, aki a legnagyobb rendezőkkel áll levelezésben, és 180-as IQ-ja ellenére is mindenféle aljamunkát vállal el. Az őt játszó színész, Darren E. Burrows még a sorozat indulásának évében kapott egy kisebb szerepet John Waters anti-Grease-ében, a Cry Baby-ben, de ezután nem láthattuk túl sok filmben - mindenesetre, akik követték pályáját, felfedezhették őt például az Amistad-ban. Burrows egyébként Los Angelesben él feleségével, egy francia szakácsnővel, és már négy gyerekük van.

Apats Gábor

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK