Till Attila: Ez egészen más lesz

2006.10.20. 15:08

A három Megasztár után sem lett elege a szombat esti show-műsorokból, így vállalta a folyatást. A Megatánc a két keddi casting-adás és a szintén kedden leadott elődöntő után szombat estére kerül - és ezután élőben megy.

"Tegnap óta a táncosok már a rendes nagyszínpadon próbálnak, a show helyszínén. Látványos első döntőt ígérhetek, ezen dolgozik a teljes stáb. Patríciával ma és holnap is itt leszünk a fiatalokkal, hogy minden rendben menjen - mégiscsak egy közel háromórás, élő műsorról van szó" - próbálta túlkiabálni a Megatánc műsorvezetője a ricsajt, hangos zenét, mikor péntek délután felhívtuk a próbák helyszínén.

"Hogy melyik párosra mi vár, abba nem volt beleszólása senkinek, egy cilinderből húzták ki, ki mit táncol. Mindenki kíváncsi, miképp alakul a verseny, mert azért ez egészen más, mint a Megasztár-sorozat volt. A tánc másképp működik, mint az ének, mivel egy jó dallal, kiváló előadással két perc alatt is lehetett katarzist kiváltani a nézőnél-hallgatónál. Azt látom, hogy a versenyzők remekül felkészültek, lesz szamba, rock and roll, diszkó" - tette hozzá.

Forrás: [origo]

Hasonlóképp vélekedett korábban Piringer Patrícia is, aki Görög Zitát váltotta Tilla oldalán. "Nem lehet összehasonlítani a két műsort, de szeretném azt gondolni, hogy aki a Megasztár-t kedvelte, ezt is fogja - mert szerintem a tánc ugyan egy nehezebb műfaj, de ugyanolyan szórakoztató lesz a műsor. Imádtam a Megasztár-t, egyfolytában rajongtam valakiért, sőt még adásfelvételre is elmentem. A kedvenceket nem sorolnám" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK