Újabb izgalmas történeten töri a fejét a 24 kreatív csapata - ezúttal nem profi ügynököt helyeznek a középpontba.

A tengerentúlon januárban indul a 24 hatodik évadja, de az alkotókat, úgy tűnik, nem elégíti ki Jack Bauer rosszabbnál rosszabb napjainak megkoreografálása. Most egy újabb, a körülmények áldozatává váló karaktert gyúrnak a Fox által rendelt NSA Innocent című sorozathoz.

A műsor egy olyan férfi életét mutatja be, aki mintegy véletlenül kerül be a Nemzetbiztonsági Hivatal (a címben feltüntetett NSA - National Security Agency) kötelékébe. Ebben az esetben tehát nem egy profi ügynökről van szó, aki minden lehetséges alkalommal megmenti a világot, hanem azt vizsgálják, miként reagál az utca embere egy nem mindennapi szituációra.

Ebből ugyan remek vígjátékot is lehetne készíteni, de a 24 alkotói bizonyára nem ezen törik a fejüket, úgyhogy bőségesen számíthatunk lehallgatásra, kódtörésre és más izgalmas akciókra. A filmet a 24 egyik írója, Bob Cochran jegyzi, a korábban a JAG-en dolgozott, David Ehrmannal közösen. A 24 másik két agya, Joel Surnow és Howard Gordon produceri szerepet vállalt az új sorozatban.