Zalatnay lehet az új Pongó

Vágólapra másolva!
Rabsága előtt szerződött az RTL Klubbal, így jött létre a Nem vagyok én apáca című doku soap. Kamerák kísérték mindenhová, a nézők meg imádták, igen jó nézettséget hozott a rendszertelenül jelentkező reality. Most a konkurenciához került, a TV2 mutatja szabadulását, a mellműtétet, az új élet első képeit. Csatornát váltó sztárokból már volt galiba, több per is akadt.
Vágólapra másolva!

Menedzserek, átalakító műtét, koncertek és egy villa várja. A 423-as zárka rabja csütörtökön szabadult, 120 milliós adóssággal. 58 évesen kezd új életet. "Ezt senki nem ülte végig, senki nem csinálta végig. Valamilyen kiskapun keresztül bárki, akinek valamilyen neve volt, kijött. Én igen, végigcsináltam, ennél többet nem tudtam vállalni. Az adósság? Egy cég volt, nem Zalatnay Sarolta. Egy stúdió volt, egy tévé volt, a bírósági döntés szerint nekem nincs visszafizetési kötelezettségem. De én tettem egy ígéretet, amit be is fogok tartani" - nyilatkozta a Napló-nak, pár nappal a szabadulás előtt.

A Nem vagyok én apáca című realityre többen emlékezhetnek. Zalatnay Sarolta még 2004 októberében eladta börtönbe vonulását megelőző napjainak történetét. Az énekesnő megállapodott az RTL Klubbal, hogy a kereskedelmi tévé részletesen beszámolhat a szabadságvesztésének megkezdéséig tartó időszakról. Folyamatosan vele volt a csatorna stábja, így több epizód készült: a decemberi rész például 2,24 millió nézőt hozott, és az adott hét második legnézettebb műsora volt. A börtönben is forgathattak vele, és pár napos szabadsága alatt is készült a doku soap, így mutatták, amint Cini szomorkodik, úszkál a Balatonban vagy puszilgatja kislányát. Herman Péter produkciós vezető és csapata még tavaly decemberben is követte a pár nap eltávozást kapott művésznőt, aki jó magaviselete miatt otthon tölthette a karácsonyt.

Úgy tűnik, hogy az RTL Klubnál több pénzt ajánlott viszont a TV2 (másról nemigen lehet szó ebben az esetben), mert a Nem vagyok én apáca kissé darabosan leadott sorozata immár nem folytatódik: Zalatnay aláírt a konkurenciához, így az Aktív és a Napló kapott jogot arra, hogy forgasson a művésznővel. Egy tízperces műsor már készült is róla, ebből kiderül, hogy sok barátja maradt kinn, egy komplett ház várja, és tervekből sincs hiány. Ezzel a lelépéssel nem az első hazai sztár, aki csatornát vált, és pernek néz elébe: előfordult ilyesmi már Liptai Claudiával, Pálffy Istvánnal, Molnár Anikóval vagy - hogy egy C minor kategóriás mikrohírességet is említsünk - Pongó művész úrral. Bővebben cikkeztünk is a jelenségről.