Eltűnt, mint Hufnágel Szteve

2006.10.31. 12:39

Hol volt, hol nem volt sok-sok magyar mesefilm - mi lett velük? Tényleg világszínvonalú volt a magyar animációs filmgyártás, vagy csak önmagunkat hitegettük? Október huszonnyolcadika volt az animáció világnapja, de a televíziók műsora magyar munkát ekkor is csak nyomokban tartalmazott.

Vuk helyett Pokemon, Gombóc Artúr helyett meg Spongya Bob. A magyar animációs film aranykora véget ért legkésőbb a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején. Addig szerzői filmek versengtek a fesztiválokon, és velük párhuzamosan népszerű rajzfilmek szórakoztatták a nagyérdeműt, generációk nőttek fel Kukoriékkal és a többiekkel. A rendszerváltás idején megszűnt a stabil finanszírozás, tönkrementek a nagy alkotóműhelyek, és a tévék sem viselték a szívükön az animáció ügyét.

Október 28. volt az animáció világnapja, ezt sem a magyar alkotók, sem a közönség nem vette észre, főleg nem a tévék kínálata alapján - még a Minimax is csak régen nagykorú magyar mesefilmeket adott. Előállt az a furcsa helyzet, hogy a mai gyerekek, ha valamit, akkor ugyanazokat a hazai mesefilmeket nézhetik, mint apa vagy anya gyerekkorában, szinte alig készült ugyanis azóta újabb alkotás.

Az ORTT támogatja a műfajt, ahogy azt Vékony Éva, a szervezet szóvivője az [origo]-nak elmondta. A gyermekfilmekre fordított támogatásuk, egyes években valóban kifejezetten magas, például 2005-ben 273 millió forintot meghaladó értékben írtak ki pályázatot magyar gyermek és ifjúsági irodalmi művek megfilmesítésére, a támogatott művek egy része minden bizonnyal animációs munka lesz. Vékony Éva szerint a kereskedelmi televíziókat ugyan kötelezték arra, hogy reklámbevételeik egy részét magyar alkotásokra költsék, de hogy ezek között animációs filmek is legyenek, azt csak a médiatörvény megváltoztatásával lehetne elérni. A közszolgálati adóknál pedig saját hatáskörbe tartozik a műsorpolitika, így a műfaj támogatása is, ebbe az ORTT-nek nincs beleszólása.

Pedig animációs és rajzfilmkorszakban élünk. A kereskedelmi tévék hétvégi délelőttjeinek erős magját ezek a filmek adják, több tematikus csatorna is fogható kábelen, és a mozik utóbbi éveinek nagy kasszasikerei között is rengeteg a drága és nyűgös élő sztárokat mellőző alkotás. E dömpingből kiindulva igény lenne a magyar munkákra is, hogy mégsem láthatóak ilyenek, annak elsősorban anyagi, de más okai is vannak.

Míg a nyolcvanas évek végéig a Magyar Televízió volt a fő finanszírozója az animációs szakmának, addig ma az állandó anyagi gondokkal küzdő közszolgálati adóknak kisebb dolga is nagyobb annál, sem hogy animációs filmekre költsön. A magyar kereskedelmi tévék pedig nem kockáztatják meg, hogy egy olyan műfajt finanszírozzanak, amely nem olcsó, ráadásul elég lassan készül el ahhoz, hogy csak tetemes mennyiségű idő és pénz ráfordítása után derüljön ki, hányan nézik meg.

Ezzel szokás akkor érvelni, amikor a magyar rajzfilm sorsa szóba kerül, miközben a műfajjal kapcsolatos közhelyek igazságtartalma sokat változott. Valamikor valóban rettenetesen drága volt animációs filmet csinálni, a magyar állami finanszírozás mai viszonyokra átszámolva elérte azt az összeget, amit most évente játékfilmekre költünk.

mtv

Ma jó esetben egy átlagos játékfilmnyit költhet el a teljes szakma egészestés filmekre, sorozatokra, kísérleti műfajokra összesen. Ez önmagában sem szívderítő, ráadásul érdemes abba is belegondolni, hogy a klasszikus rajzfilmkészítéshez szükséges emberi erőforrás ára húsz-harminc évvel ezelőtt milyen olcsó volt. Kifestők és fázisrajzolók ezrei hajoltak a celluloid kockák fölé, ezt az olcsó, de jól képzett sereget (legalábbis egy részét) tartotta el a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején az ide hozott bérmunka.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK