Felfedi titkát a zseniális komikus

Vágólapra másolva!
Ricky Gervais, A hivatal és az Extras című sorozatok alkotója egy dokumentumfilmben fedi fel sikerének titkait.
Vágólapra másolva!

Viszonylag későn - harmichat évesen - kezdte a nevettetést Ricky Gervais, akit sokan (köztük a legendás Monty Pythonból ismert, John Cleese is) napjaink legzseniálisabb komikusának tartanak. Ezt a megtisztelő címet két művével, az eredetileg The Office címet viselő sorozatával és a sztárok tömegét felvonultató Extras-zal nyerte el.

A hivatal - mint azt a címéből lehet sejteni - az irodai élet visszásságait figurázza ki, nem mellesleg pedig Golden Globe-díjat hozott alkotójának. A sorozat fergeteges sikere után mindenki alig várta, hogy a mester új alkotással jelentkezzen - ez az Extras, melyben rengeteg világsztár feltűnt már egy-egy epizód erejéig: rögtön a bevezető rész Ben Stillerrel indított, de a sorozatban láthattuk már, többek között Kate Winsletet, Samuel L. Jacksont vagy Picard kapitányt, azaz Patrick Stewartot is.

Gervais most a hírnevet elhozó A hivatal kulisszatitkaiba vezeti be a nézőket: "így készült" típusú kisfilmet forgat, amely természetesen szintén nem szűkölködik a humoros jelenetekben. A művész producere, Toby Stevens azt nyilatkozta, hogy az elkészült werkfilmet a BBC Comedy Connections című műsorának keretén belül szeretnék bemutatni.