Stohl András nem a régi

Vágólapra másolva!
A héten indul a Szombat esti láz második felvonása (nem áruljuk el, melyik napon), de még mindig nem tudni biztosan, ki áll majd a megváltozott külsejű Stohl mellett.
Vágólapra másolva!

A TV2 múlt szombaton kihagyta a Megatánc-ot, mivel valószínűsíthető volt, hogy egy, vagy több helyen zavargás tör ki a fővárosban. "Mivel az elmúlt héten több megemlékezést is bejelentettek a forradalom gyásznapjára, a TV2 úgy döntött, hogy egy héttel elhalasztja a Megatánc szombati döntőjét, és a várható országos érdeklődés miatt, az este során rendszeresen beszámol a november 4-i eseményekről" - tudtuk meg a csatornától két nappal korábban. Bár a Tények különleges kiadására nem volt szükség szerencsére, a táncosok pihenhettek egy kicsit. A műsor így, némi pauza után visszatér, és rögvest egy erős ellenfelet kap, mivel a nagy rivális épp egy hasonló táncos műsorral, de a teljesen ismeretlen, fiatal tehetségek személyes varázsa helyett, a médiaszemélyiségek nézővonzó erejére támaszkodó, Szombat esti láz második sorozatának első részével rukkol elő.

rtl

Hogy ki lesz a megváltozott külsejű Stohl partnere a színpadon, még nem publikus, de nem lenne meglepetés, ha a Barátok közt-ben is felbukkanó, Horváth Éva lenne az, aki Kapócs Zsóka helyére érkezik. A frizuraváltás talán segít a Reggeli műsorvezetőjének, hogy visszaszerezze régi népszerűségét, ugyanis egy kis szavazáson négyből negyedik lett az RTL Klub ébresztőműsorának vezetői közt. Bő 4400 [origo]-olvasó szavazott a megújult Reggeli-kapcsán, és kiderült, hogy a népszerűségi versenyben Dombóvári Vanda vezet (30,5%) nem sokkal Bakos Móni (29,2%) és Csonka András előtt (28%), így ebben a négyesben Stohl csak negyedik lett, a voksok 12,3 százalékát begyűjtve.