Mások is követhetik a magyar Rém rendest

Vágólapra másolva!
November 21-én már nem lesz Rém rendes család Budapesten az Áll az alku után. Egy nappal és egy órával később kezdődik, a Született feleségek után, ellenfélként megkapva a Gyillkos elmék-et. A romló számadatok láttán nem csoda a taktikai visszavonulás. Poich Lórándot, a TV2 programigazgatóját kérdeztük Bándiékról.
Vágólapra másolva!

Későbbi műsorsávba és más napra csúszott a Rém rendes-remake. Ez beismerése annak, hogy esélytelen a Vészhelyzet-tel szemben?

- Egyáltalán nem. A sorozat továbbra is főműsoridőben marad. Tudtuk, hogy nehéz lesz a sitcom műfaját bevezetni és megszerettetni Magyarországon, és, hogy csak kitartó munkával tudjuk letenni a műfaj népszerűségének alapjait. Azt várjuk, hogy az új műsorsávban, más műsorkörnyezetben, a Született feleségek után sugározva, új nézőkkel tudjuk megszerettetni a sorozatot. Talán más célcsoportok is választják majd, adott esetben éppen a Vészhelyzet-nézők számára is elérhetővé válik.

Sikeres talán akkor lett volna, ha nincs az eredeti. Ha valaki szeret egy nőt/férfit, úgy szereti, ahogy van - egy imitációért, hasonmásért nem biztos, hogy elcsábul.

- A világban most egyre erősebb trend a remake-ek gyártása. Jó példa erre, hogy már olyan érinthetetlen sorozatokat is értékesítenek helyi verziók készítésére, mint a Columbo vagy a Kojak. A kezdeti idegenkedés után mindenhol megfigyelhető az országspecifikus remake népszerűségének növekedése, sőt ahol párhuzamosan futott az eredeti és az újragyártott, ott egyértelmű győztesként a friss, helyi változat győzedelmeskedett a nézettségi versenyben.

A 26 részt egészen biztosan leforgatja a csatorna?

- Igen, biztosan elkészül a 26 rész. Ez is mutatja eltökéltségünket. Azt gondolom, nagyon ritka a mai kereskedelmi televíziós műfajban az a fajta elkötelezettség, amelyben a 26 rész gyártására szerződtünk. Tisztában voltunk vele, hogy az Egy rém rendes család Budapesten című sorozatunknak idő kell ahhoz, hogy népszerűvé váljon és megszeressék a nézők, de hiszünk a sikerében.