Vágólapra másolva!
Nem idétlenkednek immár buszmegállókban, nem zaklatják a békésen császkáló népet, nem szívatják meg a gyanútlan nénikéket a bolt bejáratánál. Megváltozott a Kész átverés, Jáksó László Sebestyén Balázzsá szépült, a stáb is más.
Vágólapra másolva!

Kereskedelmi tévéknél megfigyelhető, hogy egyes adások gyakran csak más műsorok reklámozására szolgálnak, miközben ugyanazon húsz-harminc ismert képernyős arc vándorol ide-oda. Ma kissé feltűnő volt, hogy a furfangos Csonka Pici vendégként bukkant fel saját műsorában, a Reggeli-ben (ahol Stohl és Lilu faggatta érdeklődést mímelve), de azon már nem lepődtünk meg, hogy csak a Szombat esti láz című monstreprodukció promócióját halljuk. A Megatánc-ra a minap megsemmisítő vereséget mért táncos show különösebben nem is szorul rá, hogy a Reflektor-ban, a Reggeli-ben, a Fókusz-ban - és ki tudja még hol - reklámozzák, mégis, nem tudtuk nem észrevenni, hogy a megújult Kész átverés szinte csak a szereplőkkel játszadozott. Átverték a táncos Südi Iringót, aztán az azóta kiesett Szabó Győzőék segítségével a műsorvezetőt, Ördög Nórit, majd Vágó tréfálta meg, a szintén táncosként felbukkanó Gönczi Gábort.

A saját sztárok állandó szerepeltetése és saját műsorok futtatása persze nem csak az RTL-re jellemző, általános jelenség ez - tessék csak megnézni egy Aktív-ot vagy egy Mokka végét! Ha lejár egy-egy exkluzív szerződés, akkor szabad a pálya - így bukkant fel ugyanazon az estén a megasztáros Tóth Vera a Fókusz-ban, az ex-villalakó Tommyboy pedig a TV2 magazinműsorában. Korábban ilyesmi elképzelhetetlen lett volna bírósági per nélkül.

A Kész átverés az RTL ősi műsora, olyannyira régi, hogy úgy hat éve még Boros és Bochkor is ott randalíroztak. Most újfent lecserélték a régi csapatot, nincs már a punkfrizurás, villaszökevény Elvis, aki tízezreseket lobogtatott lazának látszó lányok előtt, abban bízva, hogy hátha megvillan egy mellbimbó. Nincs már zagyva felkonf, nincs az idegesítő "Gábor vagyok"-hang, és a szétszórtnak látszó, és talán valójában ilyen Jáskó is eltűnt. Nagyon durva tréfák sincsenek, ellenben van osztott képernyő, két-három kockában futó esemény, fekete háttérrel - talán ott is szeretik a jó öreg Jack Bauert és a 24 című akciósorozatot. Hogy három kamerával vesznek jeleneteket, az mondjuk nem baj.

Tegnap szinte minden kisfilm a Szombat esti láz szereplőivel volt kapcsolatos. Ördög Nórival Szabó Győző és táncpartnere elhitették, hogy összevesztek az első, élő adás előtt két nappal, és nem hajlandóak fellépni. Gönczi Gábort a jó színésznek bizonyuló Vágó vágta át kegyetlenül. A leglátványosabb mégis Südi Iringó becsapása volt: egy este eljátszották, hogy ufó szállt le a környéken, bedobtak fényeket, izgatottan mászkáló, vegyvédelmi ruhában csoszogó fickókat, helikoptert. Legalább félszáz beszervezett ember nyüzsgött a környéken, látszott, hogy a produkcióra van elég pénz. Talán egy öregasszony tacskóját elkötni a sarki közért elől könnyebb és olcsóbb, de itt a látványra mentek, épp ezért kár, hogy kihagyták a ziccert: a sötét erdőben igazán bóklászhatott volna egy E.T.-szerű lény.

A rejtett kamerákkal felvett, Candid Camera-show és annak különféle mutációi régóta a tévések és nézők kedvencei. Már 1947-ben, Amerikában, rádióműsorban vertek át rendszeresen hallgatókat, az 1999-ben elhunyt Allen Funt volt a korszak nagy egyénisége, ötletmestere. 1948-ban már tévéműsor is kerekedett az átverésből, és a nézők mellett a becsapott járókelők is jól fogadták a poénokat: állítólag százból általában csak egy átvert ember élt azzal a jogával, hogy letiltsa a vele forgatott pár másodpercet. A rejtett kamerás játszadozás azóta is megy, itthon sem unják: az RTL-en régóta fut, de tavasszal a TV2-n vetített Nem a te napod-nak is voltak jó pillanatai, ahogy sokan nem feledik a régi Friderikusz álriporterét vagy a Stahl Judit Micukó-ját sem.

A Sebestyén Balázzsal felvett show végül 1,32 millió tévézőt szórakoztatott átlagosan, a 40,9 százalékos közönségarány kiválónak mondható. A fiatalabb nézőknél is jól teljesített az adás, a 18 és 49 éves kor közöttiek jó része maradt a csatornán a Gálvölgyi-show után: a Kész átverés 42,5 százalékos közönségarányt ért el a kereskedelmi célcsoportban.

Látható, hogy a nézettségi adatokkal momentán nincs baj, azaz nem cserélik le maholnap Balázst mondjuk Győzikére, Kinizsi Ottóra vagy Kovács Lázárra. Arra pedig várhat a néző, hogy egyszer, mondjuk ne RTL-közeli médiaszereplőt vágjanak át, hanem Bárdos Andrást vagy Várkonyi Andreát.