Vetkőző tévésztárjaink

Vágólapra másolva!
A napokban nagy vihart kavartak a megatáncos Karsai Zita frissen napvilágot látott aktképei - voltak, akik felháborodásuknak adtak hangot, másoknak pedig bizonyára nagyon is tetszettek az ominózus fotók. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy nem Zita volt az első, és nem is az utolsó lány, aki kötélnek áll egy kis plusz pénzért, vagy pusztán a hecc kedvéért. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk párat - természetesen fotókkal együtt - azokból a lányokból, akiket egyaránt láthattunk már a tévében és hiányos öltözékben is, valamely magazinban vagy az interneten.  
Vágólapra másolva!

Zita azok közé a lányok közé tartozik, akiknek - micsoda véletlen - éppen a médiában való megjelenésük után kaptak nyilvánosságot aktképei. A táncoslány maga is úgy gondolja, a fotók sohasem kerültek volna elő, ha ő nem szerepel sikeresen a Megatánc-ban - mindenesetre nem szeretné, ha a továbbiakban a fényképeire, és nem a tánctudására szavaznának a nézők. A jelenség nem egyedülálló, hiszen az interneten milliós nagyságrendben keringenek a meztelen képek, köztük bizonyára szép számmal találhatunk olyanokat is, melyeket magyar lányokról készítettek. A ma uralkodó, "bárkiből-lehet-sztár" rendszerben pedig tényleg akármelyikük bekerülhet a tévébe. Innentől kezdve válnak érdekessé aktképei is, hiszen egészen addig csak egy volt a kismillió lány közül, most pedig már az egész ország ismeri az arcát - és a jótékony fotósok, honlaptulajdonosok, akárkik jóvoltából a testét is.

TV2

Persze - mint arra a megatáncos lány esete kapcsán, a sokat pucérkodó Bálint Antónia is rámutatott - nincs ezen mit csodálkozni, hiszen akiről valaha is készültek meztelen képek, azok bizony, így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de elő is fognak kerülni. Nincs ez másként a "szomszéd lányoknál" sem, vagyis azoknál, akik tényleg egyik pillanatról a másikra, mindenféle előképzettség nélkül kerülnek a tévébe: erre tipikus példa a valóságshow-hősök esete. A nálunk már a tévéből nagyjából kizárt, de külföldön sok helyütt népszerű realitykbe amúgy is exhibicionista, magukat a világnak megmutatni akaró emberek jelentkeznek, így joggal lehet számítani arra, hogy lesz köztük olyan, aki korábban vállalt már aktfotózást, vagy akár, ne adj isten, pornózott is.