Kamera a franciaágy alatt

Vágólapra másolva!
Cikkünkben utánajárunk annak, hogy miért hihetetlenül sikeresek azok a műsorok, amelyek szokásos élethelyzetükből új közegbe helyezett tévésztárokat mutogatnak. Számos show porol le már-már elfeledett, korábbi kedvenceket, akik a táncparketten, a jégpályán kivirulnak. Az újra felfedezett idolok közül sokan közülük még saját realityt is kapnak, persze jó pénzért: komplett tévéstáb császkálhat a kertben, bekukkanthat a kamera a takaró alá is. Sem a Szombat esti láz, sem a Megatánc nem licenc - de érdekes módon pont ugyanilyen műsorokra lel az ember az Egyesült Államokban, Argentínában, Angliában és számos más országban.
Vágólapra másolva!

Furcsa kettősség ez. Az emberek vélhetően azért szeretik a sztárokat nézni, azért imádnak a sztárokról olvasni, mert ekképpen kémlelnek ki szürke életükből, hogyan is élnek azok, akiknek az élete csak játék és mese, akiknek az élete rivaldafényben zajlik - legalábbis ahogyan azt naivan elképzeljük. A tévés trend arra mutat, hogy a néző legszívesebben megfordítaná ezt a folyamatot, hiszen az RTL Klubon a Szombat esti láz második évadja (és főképp annak döbbenetes nézettsége) is azt bizonyítja, hogy nem csak az érdekel minket, ha egy ismert ember szokásos, hétköznapi életébe pillanthatunk bele, hanem ugyanannyira élvezzük azt is, ha egy sztárt kiszakítanak komfortzónájából, és napi tevékenységétől merőben eltérő dolgok végzésére kényszerítik - legyen az táncolás, éneklés vagy akár főzőcskézés.

Azért érdemes a táncolást megemlíteni első helyen, mert - ki tudja miért - ez jutott először az eszébe az élelmes producereknek, és mint első, ez is váltotta ki a legnagyobb hisztériát. A sztárokat táncoltató Dancing With the Stars, valamint az ifjú tehetségeket énekeltető American Idol jelenleg a két legnépszerűbbnek számító műsor Amerikában - a jelenségben csak annyi az érdekes, hogy az inverzműsorok, vagyis a sztárokat énekeltető produkció (Celebrity Duets) hatalmasat bukott, mint ahogy a tehetségeket táncoltató, borzalmas című So You Think You Can Dance című tehetségkutató is csak afféle töltelékműsor a televíziózás Mekkájában. Hogy ez az ellentmondás minek köszönhető, nem tudni, egyelőre mások is keresik a magyarázatot, és egyelőre csak az tűnik valószínűnek, hogy a nézők az eredetit szeretik. Ami valamennyire is másolatnak tűnik, ahhoz már fenntartásokkal közelítenek - talán ezért sem aratott akkora sikert Amerikában a hírességeket jégtáncoltató (meglehetősen eredeti) műsor, a Skating With Celebrities, míg őket pár sztárszakáccsal párosító Celebrity Cooking Showdown hatalmasat bukott.

A Dancing With Stars, vagyis a Szombat esti láz előzményének a sikere valahol 3-4 év távlatában keresendő. Amerikában, ha valaki aktuális sztárokra kíváncsi, akkor csak be kell kapcsolnia a tévét, és vigyázó szemeit elegendő egy sztármagazinra vetnie, vagy eleve csak sztárokkal foglalkozó csatornát figyelnie - viszont ekkor nem láthat lecsúszott hírességeket, egyszer volt nagymenőket. Ezt a piaci rést fedezte fel a WB-csatorna és indította el Surreal Life című sorozatát, melyben egykor volt sztárokat pakolták egy villába, és nekik adtak feladatokat, rángatták őket zsinóron, miközben a nézők nézhették régi idoljaikat. Mc Hammer, Ron Jeremy, Erik Estrada vagy Gabrielle Carteris neve sokaknak derenghet fel a régmúltból, és a nézők is szívesen nézték őket, még akkor is, ha a műsorban nem volt semmi versengés, sem kiszavazás. A műsor sikere, immáron másik csatornán, a VH1-on, de töretlen, sőt mi több: a Surreal Life legsikeresebb és legkedveltebb szereplői saját valóságshow-kba csaphattak bele.