DeVito ittasan szidta Busht

2006.11.30. 9:05

Danny DeVito részegen érkezett meg a The View című tévéshow-ba, ahol aztán Bush elnököt szidalmazta, majd saját szexuális életét kezdte volna ecsetelni. Nézd meg te is!

Az aprócska színész úgy kezdte szereplését Barbara Walters napi show-jában, hogy - amolyan "szeretem-az-egész-világot" részeg módra - jól meglapogatta az elképedt műsorvezetőnőt, majd a stúdióban ülők közül is megölelgetett pár embert. 

Már az elején nem lehetett nagyon titkolni, hogy hosszú volt az éjszaka, így rögtön be is ismerte, hogy bizony George Clooneyval jócskán felöntött a garatra, és alvás nélkül, gyakorlatilag egyből a kocsmából érkezett meg a reggel tízórás felvételre.

DeVito ezután rögtön kifakadt, elkezdte szidni George W. Busht - olyan érzékletesen és olyan hévvel támadta azonban az elnök politikáját, hogy a show alkalmi cenzorai kénytelenek voltak jó részt kisípolni a beszédéből.

Aztán, az elnök kapcsán eszébe jutott egy emlékezetes hancúrozás is, amit a Fehér Házban, közelebbről a Lincoln hálószobában élt át feleségével, a Cheers-ből ismert, Rhea Perlmannel. Mielőtt azonban nagyon részletekbe bocsátkozott volna, a műsorvezetőnő leállította, és új filmjéről kezdte kérdezgetni.

DeVito szívesen mesélt volna Matthew Broderickkel közös karácsonyi komédiájáról, a Deck The Halls-ról, épp csak a hányingerét kellett állandóan elfojtania, aztán meg olyan részletességgel kezdte el ecsetelni a sztorit, hogy inkább megkérték, ne folytassa tovább. 

A színész azóta egyébként már bocsánatot kért a műsort vezető Walterstől.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK