Tudjuk, hogy Addison Shepherddel (vagyis Derek Shepherd feleségével) valószínűleg már nem találkozhatunk a negyedik évadban, hiszen már javában folynak annak a sorozatnak a munkálatai, mely az ő karakterét helyezi a középpontba, kiragadva természetesen a Grace klinika környezetéből.
A legfontosabb kérdés azonban talán mégis az a rajongók számára, hogy a Golden Globe sajtókonferenciáján kirobbant botrány két szereplője, vagyis a Dr. Burke-öt alakító Isaiah Washington, illetve a George O'Malley bőrébe bújt T. R. Knight maradnak-e a sorozatban - a műsort leadó ABC-hez ugyanis tiltakozó levelek sora érkezett, hogy távolítsák el a melegellenes Washingtont, Knight pedig állítólag maga fontolgatta, hogy kiszáll a sorozatból.
Nos, a harmadik évad egy olyan cliffhangerrel ért véget, amely arra enged következtetni, hogy mindketten távoznak a sorozatból. Washington szóvivője ennek ellenére nyilatkozott úgy, hogy Dr. Burke továbbra is az orvosi csapat tagja marad: "Elvárásaink szerint vissza fog térni ősszel. A szerződést ugyan még nem kötöttük meg, de semmi okunk nincs azt gondolni, hogy nem tér vissza a képernyőre" - mondta Howard Bragman.
Az ABC részéről nem kommentálták a helyzetet, és Knight státusát illetően is csak képviselőjének régebbi nyilatkozata áll rendelkezésünkre: amikor felröppent a hír, hogy Knight ott akarja hagyni a sorozatot, a színész szóvivője azt mondta a lapoknak, hogy a történet "teljes mértékben, ezer százalékig hamis".