Véget ér a Narancsvidék

Vágólapra másolva!
Négy évad után véget ér a 2003-as év nyári slágere, az itthon a Viasat3-on, Narancsvidék címen vetített The O. C.
Vágólapra másolva!

A negyedik, és egyben utolsó évad fináléjára (vagyis a sorozat legutolsó részére) február 22-én kerül sor a Foxon. A csatorna január harmadikán hozta nyilvánosságra döntését, de a korábbi intézkedések alapján ez egyáltalán nem volt meglepő: a negyedik szezonra ugyanis csak tizenhat epizódot rendelt a Fox, a korábbi huszonnégy-huszonhét résszel szemben.

Emellett áttette a sorozatot a gyilkos csütörtök esti műsorsávba, ahol olyan riválisokkal kellett megküzdenie, mint az ABC Grace kliniká-ja vagy a CBS-en futó Helyszínelők. Csökkent is a nézetség rendesen, a korábbi átlaggal, az epizódonkénti 5,75 millió nézővel szemben az új évad részeit már "csak" 4,06 millióan nézték.

A sorozat alkotója, Josh Schwartz azonban nincs nagyon elkeseredve, legalábbis vannak még ötletek a tarsolyában -, ha nem is túl eredetiek. A CW csatorna ugyanis már el is fogadta Gossip Girl című sorozattervét, amely gyakorlatilag ugyanúgy gazdag fiatalok bulizásáról szólna, mint a Narancsvidék, csak épp nem Kaliforniában, hanem New Yorkban játszódna.