Visszatérnek a Viasatra a plasztikai sebészek

Vágólapra másolva!
A Viasat 3 5,9 százalékos kereskedelmi közönségaránnyal történetének legjobb éves nézettségét érte el 2006-ban. Ez az eredmény 8,9%-os növekedést jelent 2005-höz képest.
Vágólapra másolva!

A csak kábelen fogható adók körében igazán erős a Viasat pozíciója: a nézettségi versenyben a csatornát követő adók, hasonló lefedettséggel, lényegesen alacsonyabb nézettséget értek el a fiatalabb nézőknél (a DunaTV, m2, és a Film+ is két százalék alatt maradt). Akárcsak 2005-ben, 2006-ban a kábeltévével rendelkező 18-49 éves lakosság körében a Viasat 3 volt a harmadik legnépszerűbb csatorna (7,4%SHR), megelőzve az m1-et (6,8%SHR).

Épp ezért rejtély, hogy miképp fordulhatnak elő az egyszeri tévéző számára érthetetlen döntések. Persze nem csak a Viasatnál történik olyan, hogy egy elkezdett sorozat hirtelen félbeszakad, még az évad vége előtt, vagy eltűnik pár hónapra, szó nélkül, és visszatér, más napon, más időpontban - a többi csatornánál is megfigyelhető, hogy "sakkoznak" a sorozatokkal, nyilvánvalóan a több néző, a jobb közönségarány elérése végett. Igyekeznek kikerülni a nagyon erős ellenfeleket (így került későbbre a Topmodell a Viasatnál, vagy ezért pakolta el Bándiékat a TV2), csak sok néző marad információ nélkül, hiányzik az új sorozatok bevezetésekor megszokott kommunikáció.

Munkában

Karácsony után a Viasat például az elejétől, az első évad első epizódjától kezdte sugározni a Kés/alatt (Nip/Truck) című amerikai kultsorozatot. Ezek ismételt részek voltak ugyan, de nyilván akadtak sokan, akik elkezdték nézni, és épp ekkor szerették meg a Golden Globe-díjat és egy kisebb Emmy-t is bezsebelő plasztikai sebészeket. Mert itt is egy különleges szakterületre téved a tévéző, akárcsak a hangulatában ugyan lényegesen borongósabb, de szintén emberi testekkel, vagy épp testrészekkel foglalkozó Sírhant művek esetében. Öt epizód után azonban a ráncfelvarrásnál azért lényegesen messzebb merészkedő, a szikékkel jól, de párjukkal néha rosszul bánó dokik lekerültek a műsorról, januárban is hiába lapozgatták a műsorújságokat vagy kattintgatták elszántan az [origo] keresőjét a szépészeti sebészeti beavatkozások iránt érdeklődők ezrei, választ nem kaptak, sehol nem találták a sorozatot.

Hámori Barbara, a csatorna programigazgatója kérésünkre elmondta, hogy nincs ok a pánikra. "Az ünnepek miatt több helyen változtattunk a műsorstruktúrán, ezért került öt epizód gyors egymásutánban a képernyőre. A januári váltás más műsorrendet hozott, de mivel a Kés/alatt rajongótábora fontos célközönsége a Viasat 3-nak, így rövidesen folytatjuk a széria sugárzását, és erről időben tájékoztatjuk a rajongókat. Külön öröm számunkra, hogy tavasszal az új, negyedik évadot is bemutathatjuk."

Kalmár Csaba