A Lost végéről beszélnek

Vágólapra másolva!
A producerek már tárgyalnak az ABC-vel arról, hogy mikor és hogyan legyen vége a sikersorozatnak.
Vágólapra másolva!

A Lost két fő ötletgazdája (és a legtöbb epizód írója), Carlton Cuse és Damon Lindelof az amerikai tévékritikusok szövetsége, a Television Critics Association előtt beszélt arról, hogyan szeretnének véget vetni a sorozatnak. Elmondták, ezt a lépést addig szeretnék megtenni, amíg a show a csúcson van, amíg van benne elég kreatív energia - egyszóval nem szeretnék megvárni a kifulladást.

Lindelof régóta hajtogatja, hogy szerinte körülbelül száz epizódot lehet kihozni a sorozatból úgy, hogy az nem válik unalmassá. "Itt van az a határ, ahol még meg tudjuk csinálni úgy a Lost-ot, hogy nem készült egyetlen rossz évad sem, és el is mondtuk a történettel, amit akartunk" - nyilatkozta.

Nos, az eddigi három évad (pontosabban a már leadott kettő és a most futó harmadik, a hátralévő epizódokkal együtt) 69 részt ölel fel - az állítólag 24 részesre tervezett negyedik szezonnal együtt ez összesen 93 epizódot jelent. "Úgy gondolom, hogy ez már igen közel áll ahhoz, amikor ténylegesen véget vethetünk a sorozatnak" - tette hozzá Lindelof.

lost-media

Cuse elmondta, hogy ő is készül a fináléra, hiszen ez egy igen komoly kreatív feladat. A történethez még hozzátartozik az ABC Entertainment elnökének, Stephen McPhersonnak a kommentárja, miszerint már beszélgettek ugyan a producerekkel a sorozat jövőjéről, ezzel kapcsolatban azonban még semmilyen konkrét megállapodás nem született a felek között.