Az ember, aki kettőt dekázott

Vágólapra másolva!
Újabb reality indul tavasszal a Viasat 3-on, ám ezúttal nem sokat dohányzó és folyton káromkodó, langaléta modelljelölteket, hanem végtelenül ügyetlen, suta, esetleg köpcös, labdában nyomban elbotló szerencsétleneket keresnek, egy focis műsorra. Érdekelt minket, hogy ki akar azzal a dumával csajozni majd nyáron, hogy "én vagyok a Lúzer FC balhátvédje, tudod, aki öt lépés után összeesik", így elmentünk az első casting-napra.
Vágólapra másolva!

"Nem a drámára, nem a szexre megyünk, mint a korábbi valóságshow-kban, itt pont fordítva történik minden. Nem a könny, a sírás, hanem a humor a fontos, a csapategység kialakítása - mert itt nem egy az, aki mindent visz, hanem a csapat nyer. Három-négy hónapja lesz az edzőnek, hogy 16 kiválogatott, ügyetlen, esetlen mozgású srácból futballcsapatot alakítson ki" - magyarázza Árpa Attila a casting előtt.

A Viasat 3 az őszi Topmodell után újra az Interaktívval és Árpával gyártat műsort, licenc alapján. Több országban (Németország, Dánia, Svédország, Ausztrália) forgott már ilyesfajta humoros reality: kiválasztanak bő tucatnyi, kifejezetten suta, ügyetlen fiatalt, és focira oktatják őket, majd sok edzés és - nyilván személyes konfliktusokat és balhékat is hozó - edzőtábor után megmérkőznek az ország egyik jelentősnek mondott csapatával - nos, a bőséges választék nem hozhatja zavarba a stábot.

Abban az országban, ahol nemhogy az európai kupatavaszt, de a kupaőszt sem érik meg a csapatok, és ahol nem ritka az alacsony, 6-800 fős nézőszám a gyenge iramú és kétségbeejtően unalmas bajnoki meccseken, merészségnek tűnhet belevágni egy focis realitybe. A máltai pofon után a sportág megítélése mélypontra került, bár reményt adhat, hogy hosszú heteken át őrült izgalmat ad a sportrajongóknak Gera ügye - aki ugye az angol másodosztályból igyekezne egy kiesés ellen küzdő első ligás csapatba, azaz nem épp az Arsenal vagy a Chelsea érdeklődik utána.

Az amerikaifutball legismertebb hazai népszerűsítője, Árpa - aki ősszel a Topmodell-t forgatta - különben érthetően derűlátó a realityvel kapcsoltban, bár megjegyzi, hogy nincs nagy szerencséje, mert két dolgot nem szeret: a focit és a modelleket. "Az őszi valóságshow inkább a csatorna imázsáról szólt, semmint nézettségi rekordokról. Ha nagyon nagy nézettséget akartunk volna, ezer trükköt be tudtunk volna dobni, de nem volt célunk az, hogy minden nap bulvárlapok foglalkozzanak a botrányokkal. A Viasat célcsoportjában nagyon erős, vigyázni kell a képre" - magyarázza.

Az edzőt már kiválasztották, de nem az MTV-ostromnál is feltűnt Urbán Flórián lesz az (holott neve felmerült) - tőle az RTL Klub meg is vált a Szabadság-téri események után. "Profi edző jön, egy igazi karakter. Olyan srácokat kap, akik napi húsz órát ülnek a számítógép előtt, lusták, és soha nem fociztak. Aki ügyes, az nem is jöhet" - magyarázza Árpa. Adódhat olyan eset, hogy nagypofájú, laza, konfliktusokat generáló és felvállaló - azaz pont tévéshow-ba való - fickó is jelentkezik, és ügyetlenséget mímel, hogy bekerüljön, ismertté tegye az arcát és nevét, valami vállalkozás vagy tervezett médiakarrier miatt - nos, a producer szerint egyszer még el lehet játszani az ügyetlen balféket, széteső mozgású antitalentumot, de hamar kiderül, ha valaki ügyesen bánik a labdával.

A casting-szoba előtt tízen gubbasztanak, az adatlapokon található jó kétszáz kérdésre keresik a választ, a hangulat olyasmi, mint egy fogorvosi váróban. Az "írd le legkedvesebb napodat" alatt fél centis hely, szószátyárok, grafománok pótlapot igényelhetnek. Akad itt sörpocakos, negyvenes családapa, cingár kiskamasz, mobilon értekező olasz, megszeppent, elhízott huszonéves, tokatakaró állszakállal, de a meglesett lista szerint jön még mongol is.