Bárkiből lehet Harry Potter

Vágólapra másolva!
A BBC új valóságshow-t indít gyerekek számára, melyben az ifjú bűvészinasok - Harry Potter nyomdokába lépve - elsajátíthatják a varázslás tudományát.
Vágólapra másolva!

A Harry Potter sikerét látva, csak azon csodálkozhatunk, hogy ez idáig nem készült vetélkedő, de más, játékos tévéműsor sem a varázslótanonc kalandjai nyomán. Hiszen például a Da Vinci-kód kapcsán kirobbant kódfejtő lázat meglovagolva, a Channel 4 szinte egyből előjött a Codex című show-val, amelyben lelkes amatőrök próbálják megfejteni az ötletgazdák által kitalált kódokat. A műsornak ráadásul a British Museum ad helyet, így a résztvevők számára a kiállítási tárgyak is segítséget nyújtanak - csakúgy, mint a könyvben, illetve az abból készült filmben.

Az autentikus helyszín a The Sorcerer's Apprentice címet kapott varázslós műsorban is adott, hisz a készítők vidéken, egy, a Roxfort Varázslóiskolához hasonló épületben forgatják le a sorozatot. A műsorba Anglia egész területéről jelentkezhetnek a gyerekek, de a válogatás során csak tizennégy szerencsés marad, aki elsajátíthatja a varázslás tudományát - boszorkányságról természetesen szó sincs, a kis lurkók kártyatrükköket és más, szemfényvesző mutatványokat tanulhatnak meg, profi bűvészektől.

Az oktatás ugyanúgy zajlik, mint egy hagyományos iskolában, legalábbis a tekintetben, hogy itt is megvannak a külön tantárgyak, és van elméleti oktatás is, melynek során a mágia történetét, a bűvészkedés fejlődését veszik át a nebulók. A fő különbség viszont - mivel valóságshow-ról van szó -, hogy itt minden héten van vizsga: a tanulók ugyanis a nagyközönség előtt hetente bemutatják a frissen tanult trükköket, a zsűri szerepét betöltő tanárok pedig ez alapján döntenek, hogy melyiküknek kell elhagyni az iskolát, és visszatérni a muglik közé.

Bár félő lehet, hogy a gyerekeket nagyon megviseli a kiszavazás, ha beleélik magukat a történetbe, a BBC gyermekcsatornájának, a CBBC-nek kreatív igazgatója, Anne Gilchrist szerint mindenki élvezni fogja a műsort: "A The Sorcerer's Apprentice egy rendkívüli esemény lesz a CBBC történetében. A gyerekek minden korosztálya odáig van a varázslásért, ez a show pedig egyaránt fogja lenyűgözni és inspirálni őket" - mondta.

Nagyon készül a műsorra a Twenty Twenty nevű produkciós cég is, melynek nevében Tim Carter nyilatkozott: "A gyermekprogramok készítése egy izgalmas és új terület számunkra: kreatív kihívás, és ugyanakkor egy remek lehetőség arra, hogy valami újítást vigyünk véghez. Nagyszerű dolog műsort gyártani egy ilyen szenvedéllyel teli és őszinte közönségrétegnek."

A show házigazdája egyébként a csatorna Totally Doctor Who című műsorát vezető Barney Harwood lesz. A műsor mellé készül még egy kísérőprogram is, melyben a bűvészek lépésről lépésre bemutatnak egy-egy trükköt, amit így a tévé előtt ülő gyerekek is megtanulhatnak. Erre azonban - akárcsak a főműsorra - még várniuk kell az ifjú nézőknek: bár a sugárzás pontos idejét még nem jelölték ki, annyi bizonyos, hogy a csatorna erre az évre tervezi az adás megkezdését.