A tavaly ősszel beharangozottnál kevesebb, összesen félszáz belsős munkatársat bocsát el a Duna Televízió.

A menedzsment azt vállalta, ha döntően nem változik meg a cég anyagi helyzete, a következő két évben nem lesz újabb csoportos létszámleépítés. Tavaly október eleji értesülés szerint akkor mintegy 580 dolgozójának hetedét-nyolcadát tervezte elbocsátani a Duna Televízió: a lépés oka az volt, hogy a színlelt szerződések felszámolása, valamint az adóemelés évente több százmilliós pluszkiadást jelent a gazdasági egyensúlyára évek óta kínosan vigyázó intézmény számára.

"Eddig nyújtózkodhatunk, eddig ér a takaró" - hangzott el akkor, hozzátéve, hogy az átszervezésekkel - például a szeptemberben elindult, információs műsorokat összefogó Hírórá-val - számos párhuzamosságot sikerül kiküszöbölniük, de az információ szerint a menedzsment a szervezet egyszerűsítését is tervezte.

Cselényi László elnök másfél évvel ezelőtti hivatalba lépése után mintegy ötszázan, a tavalyi elbocsátási hullám után pedig mintegy százzal kevesebben dolgoztak a társaságnál, amelynél a létszám a színlelt szerződések tavalyi, kötelező megszüntetése miatt körülbelül százhetvennel emelkedett.