Kis képernyő, nagy pénz

Vágólapra másolva!
A sajtó majd minden mozipremiernél vagy egy filmes szerződés aláírásánál attól hangos, hogy a film sztárja mennyi pénzért írt alá, hogy Jim Carrey 25 milliós szerződése új csúcsot jelent, hogy újabb színész lépett be a "20 milliós sztárok" sorába. De vajon mi a helyzet azokkal, akiket sokkal többen látnak a képernyőkön, akik nem csak egy-két hónapot forgatnak, hanem nyolcszor 22 napot töltenek egy sorozat kedvéért a kamera előtt? Sokan ismeretlenként tűnnek fel a tévében - ám a harmadik-negyedik évadra komoly gázsit kapnak, és a világ is megismeri őket.
Vágólapra másolva!

Egy már sikerfilmnek számító hollywoodi alkotás akár százmillió dollárt is hoz a konyhára: ez úgy tízmillió amerikai mozinézőnek felel meg. Egy sikersorozatot akár 15-20 millió néző is figyelemmel kísérhet hetente, s ezért nem is csoda, hogy a tévés sztárok nagyobb ismertségre tehetnek szert, mint egy mozicsillag.

Nyolcszor huszonkét nap - ennyi egy tévés színész munkaideje, ha egy országos csatornán leadott, teljes évadra megrendelt sorozatot veszünk példának. A sorozatok egyes epizódjait általában nyolc nap alatt veszik fel, és ezután következnek az utómunkálatok. Ez egyes színészektől, vagyis a főszereplőktől szinte állandó jelenlétet követel meg, míg a mellékszereplők természetszerűleg nincsenek ott a forgatás minden percénél. Az efféle közreműködés alapján lehet kettéválasztani a sorozatokat is egy főszereplő köré fonódó, illetve egy úgynevezett "ensemble" köré fonódóra.

Az előbbi esetre általában tipikus példák a szereplő nevét viselő sorozatok, ahol a többiek háttérbe szorulnak (Doktor House, Kojak, Columbo), illetve az olyan szériák, ahol szinte csak a főszereplő állandó, míg a színészek java része folyamatosan cserélődik (A szökés, 24). Utóbbira példa bármelyik sokszereplős sorozat, a Lost, a Vészhelyzet vagy a Grace klinika, hiszen ezen sorozatok esetében, bár nyilvánvalóan akadnak egyenlőbbek az egyenlők között, mégis többé-kevésbé azonos erősségű és jelenlétű szerepek vannak.

abc

Grace klinika

A sorozatok kezdetén még mindenki óvatos, így a gyártó stúdió is és a színészeket szerepük és nevük nagyságától függően 10-25 ezer dolláros részenkénti fizetéssel próbálják magukhoz édesgetni. Az összeg első hallásra soknak tűnhet (nyolcnapi munkáért pár millió forint), második hallásra már kevésnek (mozis bérek). De a tévés színészi pálya hihetetlenül telített, évente több mint száz új sorozatterv készül az USA-ban, amely 5-600 színésznek jelenthet állandó állást a következő évekre. Mindezekből csak 30-40 sorozat kerülhet képernyőre az őszi évad kezdetekor, a maradék több tucat széria, a bennük szereplők alakításával együtt szó szerint a szemetesben végzi - és a sok kimaradó színésznek lehet egy újabb évet várni, hogy ezúttal jobb érzékkel válasszanak maguknak sorozatot.

Bizonytalan megélhetés

Nyilvánvaló, hogy az "egy főszereplős" sorozatok esetében a vezető színész jóval magasabb díjazásban részesül, mint a stáb többi része, viszont a kezdeti javadalmazásban ez még kevéssé mutatkozik meg, hiszen egy sorozatról indulása előtt még nem lehet sejteni sem, hogy siker lesz-e vagy bukás. Aki már a kezdeteknél is nagyobb induló fizetést kap, az szinte biztos, hogy csak a nevére kapja a busásabb csekket - lásd például James Woods, aki a Shark című sorozatban kiemelt 60-80 ezer dolláros epizódonkénti díjazással indított. Vele szemben az ugyancsak ismert, de mégis sokkal kisebb névnek számító Hugh Laurie, aki Amerika múlt héten legnézettebb sorozatában, a Doktor House-ban viszi a prímet, 35 ezer dollár per epizódos gázsit kapott a széria első részeiért, ami átlagosnak mondható, még akkor is, ha belegondolunk, hogy ez majd 8 millió forintos díjazást jelent részenként. Szép, szép mondhatnánk, de ha belegondolunk ez még 1 millió dollár sincs, ha éves viszonylatban nézzük, vagyis így messze alulmarad a nagy mozifilmek mellékszereplőinek bérezésétől.

Azonban nem szabad azt elfeledni, hogy a színészszakma kifejezetten bizonytalan megélhetést nyújt a színészek azon 99,9%-nak, akik nincsenek sztárstátusban, és meghallgatásról meghallgatásra járnak. Nekik egy sorozatszerep biztos bevételi forrással kecsegtet, ezért is népszerű a tévés műfaj. Ha egy sorozat befut, siker lesz, akkor évekig, akár egy évtizedig biztosan megkapja a színész az év felében a heti csekkeket, és a maradék időszakban még mozis pályájának alakításán is munkálkodhat. Persze, ha egy sorozat kitör a középszerből, akkor a színészek előtt is megnyílik a felemelkedés lehetősége.

Többéves szerződések

A sorozatok készítőivel és a színészekkel a gyártó stúdió általában (önmagát is bebiztosítandó) hétéves szerződést köt, hogy egyrészt lefektesse az alkotók alapbéreit, másrészt, hogy magához láncolja az alkotókat, hogy még véletlenül sem menjenek el más sorozatokba, ha úgy tartja úri kedvük. Viszont természetesen egy jó stúdiónak meg is kell jutalmaznia sztárjait, hiszen hogyan is néz ki az, amikor egy sorozat aratja a babérokat, de a szereplők még mindig alapfizetésüknél vannak? Ezért aztán időről időre a sajtóban is kiteregetve a piszkos anyagiakat bértárgyalások kezdődnek a színészekkel, melyek során például tavaly nyáron, a fentebb már emlegetett Hugh Laurie a Doktor House 3. évadától kezdődően induló bérének sokszorosát, körülbelül 300 ezer dollárt kap egy epizódért, ami úgy 60 millió forintot jelent. Részenként!