Futballistafeleség lesz Xenából

Vágólapra másolva!
Készül a Futballistafeleségek amerikai változata, a főbb szerepek egyikében a Xenaként megismert Lucy Lawless-szel, a rendezői székben pedig - a tervek szerint - a Superman visszatér alkotójával.
Vágólapra másolva!

Nálunk annak idején az m1 kezdte el vetíteni a Futballistafeleségek-et, de a sorozat jelenleg is fut a Cool TV-n. Az Angliában még ma is hűséges rajongótáborral rendelkező tévéfolyam - mint arra a címéből is lehet következtetni - olyan barátnők mindennapjairól szól, akik közül mindegyik egy-egy menő focista felesége.

Most, hogy Beckham Amerikába költözik, ideje ezt a sorozatot is a tengerentúli viszonyokra adaptálni - gondolhatnánk. Azt nem lehet tudni, hogy a producerek fejében pontosan mi járt, annyi azonban bizonyos, hogy az ABC már megrendelte a pilotot. A bemutatkozó rész megrendezését pedig, a hírek szerint, nem kisebb személyiségre bíznák rá, mint Bryan Singerre, aki legutóbb a Superman visszatér-rel hívta fel magára a mozilátogatók figyelmét.

Sokat segíthet a produkció fellendítésében az is, hogy a forgatókönyv írója már jártas az efféle átdolgozásokban: Marco Pennette segédkezett ugyanis az Ugly Betty elkészítésénél is, mely köztudomásúlag az itthon Betty, a csúnya lány címmel vetített kolumbiai sorozat amerikai remake-je. A címadással viszont most sem foglalkoztak nagyon a készítők, így az eredeti Footballers' Wives-ból egyszerűen Football Wives lett.

Az egyik főszereplőről szólva, az eredetileg Zoe Lucker által megformált Tanya Turner, finoman fogalmazva, igazi maca a sorozatban - ennek tükrében elsőre talán furcsának tűnhet, hogy éppen erre a szerepre kérték fel Lucy Lawlesst, akit a magyar nézők jobbára csak karddal hadonászva, ormótlan, fém melltartókban láthattak. Az új-zélandi születésű színésznő egyébként folyamatosan gazdagítja tévés szereplései tárházát: a Xena után feltűnt az X-akták egyik dupla epizódjában, majd a Tarzan 2003-as feldolgozásában vállalt egy nagyobb szerepet, legutóbb pedig a Battlestar Galacticá-ban láthatták őt a tévénézők.