Négy fiatal roma szakember fejezte be sikeresen egyéves gyakorlatát a tavaly elindított Roma Ösztöndíjas Médiaprogram keretében. Mára ők a Magyar Televízió munkatársai. A programot idén is folytatja az intézmény, április elejétől újabb gyakornokokat foglalkoztat.

Öt tehetséges roma fiatal kapott lehetőséget 2006 februárjától arra, hogy egy éven keresztül az MTV különböző szerkesztőségeiben tanuljanak. Négyen közülük az intézmény munkatársai, a Kultúrház, az Ablak, a Kékfény segédszerkesztői lettek. Az ötödik a tanári hivatás mellett döntött.

A Magyar Televízió felhívására ez év elején negyvennyolc diplomás fiatal jelentkezett, akik közül kilenctagú bizottság választotta ki az öt legígéretesebbet. "Szükség van a tömegtájékoztatásban a magyarországi roma közösségek hatékony képviseletére. Úgy gondolom, a roma társadalom lélekszámához képest ma még kevés szakember dolgozik a médiában. Ezek az ifjú gyakornokok, leendő újságírók, szerkesztők, műsorvezetők - álljanak akár a kamera előtt vagy mögött - későbbi munkájuk során egyedi látásmódjukkal segítik a hiteles romakép kialakítását" - mondja Daróczi János, a roma műsorok vezető szerkesztője, a Roma Produkciós Iroda Alapítvány elnöke.

Forrás: [origo]

A közszolgálati televízió az első a magyarországi médiumok között, amely a tematikus műsorai mellett a romakérdést is integrálta teljes műsorfolyamába. Az MTV közel három évtizede sugároz kisebbségekkel foglalkozó műsorokat. Áttörést jelentett az 1992-ben beindított Roma magazin, amikor a nekik szóló adásokat már romák szerkesztették.