Jackie Chan az utódját keresi

2007.04.10. 8:50

Jackie Chan egy tévés tehetségkutatót indított útjára, annak érdekében, hogy megtalálja méltó utódját, vagyis Kína leendő akcióhősét. 

Míg az RTL Klub nézői hétfőn még Chan egy korábbi filmjén, Az elveszett zsaru-n izgulhattak, addig Kínában már a mester utódját keresik: Chan ugyanis úgy érzi, kezd eljárni felette az idő (vasárnap töltötte be az 53. életévét), így ideje lenne valakinek átadni a stafétabotot. Persze nem szeretne csak úgy vaktában választani, ezért elindított egy, ezt a célt szolgáló tehetségkutatót.

Az éppen Chan 53. születésnapján elindult, angolul a The Disciple címet viselő realityre mintegy százezren jelentkeztek: így persze volt egy előzetes rosta is, nem mindenki került be a műsorba. A képernyőképes jelentkezők közül tízen maradnak a végén, akik a tervek szerint mindannyian szerepet kapnak egy 2008-as Chan-filmben - aztán majd elválik, melyiküket szereti legjobban a közönség.

Ahogy Chan elmondta, mikor elvárásairól kérdezték, nagyon sok kínai színész otthon van a harcművészetekben, viszont kevés olyan van, akinek igazán szép a stílusa. Az akcióhős szerint az a leglenyűgözőbb, ha valaki a táncot és a kung-fut képes elegyíteni - mint ahogyan ő is teszi a filmjeiben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK