A Nyugat Keletre megy

A Survivor készítői bejelentették a minap, hogy a túlélőshow legújabb, tizenötödik évadjának helyszíne Kína lesz. A döntés példa nélküli az amerikai televíziózás történetében, tekintve, hogy a szigorú szabályozások miatt eddig csak pár nagyfilmet forgatott itt tengerentúli stáb, sorozat még egy sem készült a kommunista országban. Érdekes azonban az érem másik oldala is, amikor a nyugati műsorformátumok gyökeresen más berendezkedésű országok képernyőjére kerülnek át - a legtöbb esetben kicsit másként, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva.

Kínánál maradva, az ország 2004-ben indította útjára az American Idol nyomán készített tehetségkutató versenyt, azzal a különbséggel, hogy az ő Megasztár-jukba csak nők jelentkezhettek. A népesség óriási létszámát jól mutatja, hogy a produkcióba mintegy 120 ezren jelentkeztek: a legfiatalabb próbálkozó négy-, a legidősebb versenyző pedig közel kilencvenéves volt. Az elődöntőket öt nagyobb városban tartották, de így is sokan több száz vagy akár ezer kilométert is utaztak, csak hogy fél perc figyelmet kapjanak a zsűritől. Akárcsak a nyugati valóságshow-k esetében, a tévénézők itt is telefonon voksolhattak kedvencükre: ezért sokan gondolták úgy, hogy Kínában ez volt az első komoly, demokratikus szavazás - más kérdés, hogy egy készülékről itt legfeljebb tizenöt voksot küldhettek a rajongók.

Magát a Super Girl címet kapott show-t egyesek felszínesnek és közönségesnek bélyegezték, mások viszont ünnepelték, amiért el mert szakadni a hagyományos, államilag irányított kultúrától. Ugyanígy megosztotta a közönséget a műsor nyertese, a húszas évei elején járó Li Jü-csün is: a lány, fiús küllemével, rövid hajával ugyanis nemigen felel meg a kínai férfiak hagyományos nőideáljának, így heves vitákat váltott ki a szépség fogalmáról. Mindezekkel együtt is hamar a legnézettebb kínai tévés produkcióvá lépett elő a show: a döntőt egyes források szerint több mint 400, mások szerint 200 millió kínai néző követte figyelemmel, és azóta (vagyis alig három év alatt) már körülbelül ötszáz hasonló versenyt tartottak az országban.

Most a férfiak is megmutathatják egyébként, hogy mit tudnak, az egyik tartományi televízió ugyanis meghirdette a Happy Boy elnevezésű tehetségkutatót is. Ami a májusban induló versenyt elődjénél kevésbé felhőtlenné teszi, hogy néhány hónap múlva a Kínai Kommunista Párt is megtartja XVII. kongresszusát, így a szervezőket fokozott óvatosságra intette a kormány. A cenzúra különféle korlátozásokat vezetett be a versenyzőkre vonatkozóan, melyek értelmében nem szabad például extravagánsan vagy eredetien öltözködniük (míg ugye nálunk a stylistnak is döntő szerepe van a színpadi megjelenésben), illetve kizárólag "egészséges és etikus" számokat szabad előadniuk.

Csu Ta-kö, a sanghaji egyetem egyik tanára szerint "a kormány attól tart, hogy az ilyesfajta tévévetélkedők alááshatják az uralkodó pártideológiát". Majd, összefoglalva, hol tart ma a kínai televíziózás, kijelentette, hogy "a szórakoztatási kultúra kétélű: gazdasági haszonnal jár, de a kifinomult kulturális értékek hanyatlásához vezet".

Ugyanerre a következtetésre jutott a pekingi egyetem egyik kulturális szakértője, Ma Hsziang-vu is, aki szintén azt vallja, hogy a szórakoz(tat)ás és az üzlet ma már Kínában is elválaszthatatlan - így természetesen Kína is átveszi azokat a műsorformátumokat, amelyek az egész világon népszerűek, csak épp megpróbálja a saját képére formálni azokat.