A Fox még a teljes őszi műsorlista bejelentése előtt megnyugtatta a rajongókat: még legalább két évad jön a 24-ből. 

A 24 hatodik évadja hétfő este ér véget, egy kétórás fináléval, de hivatalosan nem tudhattuk eddig, hogy lesz-e folytatás. Most azonban már biztos: a gyatra hatodik szerzon után is adnak esélyt a sorozat készítőinek, így Jack Bauer még legalább kétszer mentheti meg a világot - a nézők számára ez azt jelenti, hogy 2009-ig még biztosan izgulhatnak a szuperügynök kalandjain.

Azt egyelőre nem árulták el, hogy kire lehet számítani a stábból, úgyhogy eddig, egyedül a főszerepet alakító Kiefer Sutherland neve tűnik biztosnak. A hetedik évad kezdetét illetően annyi bizonyos, hogy nem az őszi műsorcsomagba próbálják bepasszírozni a producerek: kijelentették, hogy január előtt ne számítsunk indulásra.  

Az akkor még meg nem erősített hetedik évadról a sorozat egyik író-producere, Howard Gordon már korábban nyilatkozott a Los Angeles Timesnak. Akkor azt ígérte, változtatni fognak, más szellemben vágnak neki az új szezonnak: így radikálisan csökkentik a szadista jelenetek számát, és az akcióra éhes nézőknek unalmas magánéleti szálat is elvarrják addigra.  

Bár a hatodik évadot sok támadás érte, elsősorban semítikus ábrázolása miatt (többek között muszlim szervezetek és a katonaság részéről), és a nézettség is visszaesett valamelyest, azért mégsem lehet nagyon csodálkozni azon, hogy folytatják a sorozatot: a 24 nem csak a nézők szemében, de szakmailag is rendkívül sikeres, az Underground Online kigyűjtése szerint öt évad alatt, 51 Emmy- és 11 Golden Globe-díjra jelölték.