Elhunyt Regős Sándor

Vágólapra másolva!
Öt olimpiáról is közvetített, számos külpolitikai tudósítással jelentkezett, alapító főszerkesztője volt az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójának Regős Sándor, akit a Magyar Televízió munkatársai is gyászolnak.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

1975-től 18 éven át volt a Magyar Televízió munkatársa Regős Sándor, aki előtte négy éven át Magyar Rádió és Televízió varsói tudósítójaként dolgozott. A 73. évesen távozott újságíró azonban már 1960-tól külsősként riportere volt a TeleSport-nak: egyebek között öt olimpia közvetítésében vett részt.

Regős Sándor 1975-től a Híradó utazó tudósítója, főmunkatársa és egyik felelős szerkesztője lett, de riportjai nemcsak a hírműsorban, hanem A Hét-ben is láthatók voltak. Beszámolóival jelentkezett egyebek között az Azori szigetekről, Madeiráról, Angolából.

1976-ban vállalta el az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójának vezetését. Regős Sándor 1988-ban került vissza Budapestre. Előbb a Külpolitikai Főszerkesztőség helyettes vezetőjeként és a Panoráma műsorvezetőjeként dolgozott. 1990-ben a Híradó főszerkesztő-helyettese lett, majd az Antall-kormány felkérésére 1992-től Stuttgartban főkonzulként képviselte a Magyar Köztársaságot.