A lehetetlenben bízik a TV2

Vágólapra másolva!
Az egykor a magát a család televíziójának hirdető TV2 úgy tűnik, hogy elvágyódik, mert gyakran pillant fel a sötét égre, távoli galaxisok után kutatva. Míg egyik oldalról a csatorna a 18-59-es, vásárlási döntéseket hozó női korosztályt próbálja meg levenni a lábáról, addig szép csendben egy science fiction-csatornává növi ki magát, mert napjaink tudományos-fantasztikus tematikájú sorozatai szinte mind a család (ex)televízióján landolnak.
Vágólapra másolva!

A scifi és a TV2 házasságának a gyökerei persze meglehetősen messzire nyúlnak, mondhatni egészen a hazai kereskedelmi televíziózás hajnaláig, amikor is a már megboldogult TV3 műsorára tűzte a Showtime (majd a SciFi Channel) meglehetősen nagy népszerűségnek és nem kisebb kultusznak örvendő sorozatát, a Csillagkapu-t. Ezt a csatorna megszűnése után a TV2 vett át, s vetítette - mintegy úttörőként - O'Neill ezredes és társai kalandjait, amint epizódról epizódra felfedezik a csillagkapuval rendelkező világokat, miközben dacolnak a Földet fenyegető veszélyekkel.

A Csillagkapu sikerszériája töretlen volt itthon és Amerikában is, s ennek köszönhetően az idei 10. évadával a sorozat a leghosszabb ideig műsoron lévő scifi-sorozatok táborába lépett. Idehaza sem szűkölködtek a rajongók, hiszen minden eddig befejezett évad adásba került, folytonosak (jelenleg napi rendszerben mennek) az ismétlések, és minden bizonnyal a széria hattyúdala, a tizedik szezon is képernyőre kerül nemsokára. Ha már sikerszériánál tartunk, akkor természetesen nem szabad megfeledkezni a Csillagkapu-sorozat leágazásáról, úgynevezett spin-offjáról, az Atlantisz-ról, mely Amerikában viszonylag hamar még az eredeti sorozaténál is nagyobb népszerűségre tett szert. A jelenleg idehaza a 2. évadában járó sorozat nálunk (naná, hogy a TV2-n) a testvérsorozatot váltva került adásba, s éppen a napokban tudta le egy időre az utolsó epizódját.

Ilyesfajta előjelek után nem is meglepő, hogy egy másik, a Csillagkapu-hoz meglehetősen hasonlító, ugyancsak új világok felfedezésével operáló scifi, a Sliders is elkerült egy meglehetősen kacifántos (TV3, majd RTL Klub, végül TV2) úton, hogy évekig volt állandó résztvevője legyen a TV2 hétvégi műsorrendjének. A scifi-sorozatok harmadik nagy öregjének a Smallville számít (persze, ha nem számoljuk az egy évad után a műsorról azonnal lekerülő, a magyar televíziók által költséghatékonyságuk okán igen kedvelt próbálkozásokat), hiszen az ifjú Superman, Clark Kent kalandjai az eddig vetített több mint 70 epizód során megjárták a hétköznap esti főműsoridőtől kezdve, a délutáni sávon át (napi rendszerességgel!) egészen a hétvégi időszakig. De három példa, főleg ilyen ősrégi, még semmiféleképpen nem avanzsálná a TV2-t a scifi-kedvelő fiatalokat vonzó közeggé.

Az egész őrület, ahogy az lenni szokott, Amerikából indult, ahol is az általában tematikus kábeladókra száműzött, elég mostohán kezelt műfajt egy hirtelen szeszélytől (és a Lost - Eltűntek sikerétől) hajtva felkarolták a nagyobb országos tévétársaságok is, jelesül az NBC, az ABC és a CBS is. Ennek következtében a 2005/06-os tévés idényben több tudományos-fantasztikus sorozat is elindult - csak azért, hogy viszonylag hamar megbukjanak és, hogy ismét bebizonyosodjon a scifiről rétegműfaj mivolta.

Itthon egy 2005/2006-os, kint bukott scifivel, A mélység fantomjá-val indította téli nagy offenzíváját a TV2. A sorozat szakított az űrhajós, idegenekkel megszórt, rosszindulatú, lövöldöző űrlényes tematikával és egy sokkal földhözragadtabb (vagyis vízhez kötöttebb) történettel állt elő - furcsa mélytengeri jelenségekről szólt, s az azokra felfigyelő és utánajárni kívánó maroknyi emberről, akik erőfeszítéseik folytán állandóan egy titkos kormányszerv által állította akadályokba ütköztek. Természetesen egy ilyen történetnek nem lehetett esélye a Barátok közt-tel szemben, valamilyen indíttatásból a TV2 a téli szünetben a napi vetélkedők időpontjában indította a sorozatot, és hiába verte vagy közelítette meg A mélység fantomja nézettsége az utána következő Született feleségek-ét, a sorozat sorsa az Egy a 100 ellen érkeztével megpecsételődött, és az éjszakai órákra száműzték az utolsó pár epizód erejéig.

4400, kiváló scifi:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xong6mmQlKJheExN


Nem sokkal A mélység fantomja után jött a hír, hogy a TV2 lecsapott az egyfajta X-akták utódnak számító 4400-ra, amely sorozatot ugyan már leadta idehaza a Cinemax, de ezt csak a csatorna csekély számú előfizetői bázisa élvezhette. A TV2-n hasonló az előbb említett szériához hasonló életpályát futott be az amerikai kábeltévéken elég nagy sikernek számító 4400, mely pont négyezernégyszáz, a Földről rejtélyes körülmények között eltűnt ember visszatéréséről szól. Eleinte még főműsoridőben kezdett a sorozat, a Született feleségek vezette fel, majd idővel egyre hátrébb tolódott, köszönhetően a szerdára befurakodó Hősök-nek és a Bándi családnak.