Minden éjjel műtét

Ma kezdődik a Kés/Alatt maraton a Viasat 3-on: napi egy résszel poroszkál előre a Miamiban élő plasztikai sebészek életéről készült sorozat. A "mondja el, mit változtatna magán!"-felszólítás tehát minden éjjel elhangzik aztán: a sorozaton viszont nem kell vágni, nem kell átalakítani semmit.

Eddig négy évad készült a Kés/Alatt-ból (Nip/Tuck), de a szexszel jócskán feldobott, epizódonként 2-3 erotikus jelenettel megtámogatott, meglepő fordulatokkal tarkított sorozat rajongóinak nem kell aggódniuk, újabb évad készül, azaz nem kell búcsút venniük az elvileg Miamiban rendelő dokiktól, akik valójában nem a keleti parton, hanem nyugaton, Kaliforniában dolgoznak színészként.

A sorozat számos Emmy-jelölést kapott, de csak a makeup miatt nyert egy díjat, ugyanakkor a három Golden Globe-jelölésből egyet győzelemmé alakítottak át a sebészek: 2005-ben a Kés/Alatt a legjobb drámai tévésorozatnak bizonyult. Ez nem is volt véletlen, mert az epizódok többségében meghökkentő, már-már pimasz fordulatokkal találkozik a néző, viszonylag kevés a kiszámítható jelenet, ami a forgatókönyvírók és Ryan Murphy rendező-producer munkásságát dicséri. A nyilvánvaló tény, hogy előbb-utóbb minden főszereplő lefekszik a másikkal, azaz a rendszeres párcsere lehet némiképp unalmas egyes tévézőnek, de bizonyára mások pedig alig várják, hogy ugyanazt a nőt (mondjuk a szőke, szerfelett dekoratív Kimbert) megdöntse sorra a három fő férfikarakter.

"Változtasd meg, amit lehet. Amit nem tudsz megváltoztatni, azt rejtsd el" - vallják dr. Sean McNamara és dr. Christian Troy, de egy idő után kiderül, hogy nem csak személyiségük eltérő, hanem másképp látják a szakmát is. Az első évadban előbbi még nagyjából rendezett családi háttérrel rendelkezik, és ennek megfelelően konzervatívabb, gyakrabban moralizál - ugyanakkor a második inkább nagyvilági ficsúrként, pénzszóró nagymenő orvosként, hamisítatlan playboyként éli életét, mindig a napi örömeket hajszolva, és ennek megfelelő világképe is.

A Kés/Alatt pont olyan sorozat, melyet érdemes az elejétől nézni, mert lényegesen élvezhetőbb, mintha valaki találomra belepillant a negyedik, hetedik és tizedik részbe. Itt ugyan egy-egy epizód nagyjából lefed egy sztorit (az egyik szál mindig a plasztikai műtétre jelentkező páciensről szól), de közben a részek összeérnek, sokkal jobban, mint mondjuk A helyszínelők vagy az X-akták esetében. Míg utóbbiaknál belekaphat valaki bármely epizódba bármikor, önálló, élvezhető egységet talál, itt célszerűbb figyelni, miképp épül fel a történet: megismerjük a döntések előzményét, a nagy perpatvarok, döntések, sírások okát. Van látható személyiségfejlődés, ami sokat dob még a gyengébb epizódokon is, bár különösen halovány (pontosabban unalmas, eseménytelen, kiszámítható, bárgyú, hervasztóan monoton) részek különben ritkán akadnak, ezért is ajánljuk a ma startoló maratont azoknak, akik még nem láttak belőle sokat.