Ami pár produkció után kiderül, hogy a legtöbben azt gondolják, hogy énekelni tudnak, de ez nem feltétlenül a konkurencia hatása, már a Ki mit tud? idején is így lehetett. Az énekes tehetségek és tehetségtelenek minden műfajból itt vannak, érthetetlen számunkra például, hogy miért vonzódik valaki ma Magyarországon a country műfaja iránt és énekel Dolly Partonként, miközben leginkább titkárnőnek tűnik. Meghökkentő volt látni azt a versenyzőt is, aki műszaki egyetemista arcberendezéssel és komplett pincérfelszereléssel rendelkezett, majd pillanatok alatt Travoltává változva énekelt mély, tiszta hangon, teljes átéléssel. Még ennél is érdekesebb volt egy pocak és szakáll nélküli operaénekest látnunk, és ezzel el is árultuk a műfajjal kapcsolatos minden tudatlanságunkat. Egy szerény, vékony, huszonéves fiatalembert láttunk az egyik pillanatban még zavartan válaszolgatni a kérdésekre, majd átszellemült arccal áriázni. Méghozzá, amennyire meg tudjuk ítélni, tisztán és szépen: ő azon kevesek között volt, aki a termen kívül is sikert aratott, a folyosón várakozók vastapssal fogadták, amikor kilépett az ajtón.

Az egyéb műfajok közül láttunk nem túl tehetséges, de nagyon lelkes hastáncost ("te voltál a legjobb ebben a műfajban ma, igaz, az egyetlen", mondta neki az egyik tévés), aki többet nézte magát a próbaterem tükrében, mint az őt figyelőket. Láttunk több zenekart is, amelyek kénytelenek voltak hangszerek nélkül előadni valamit, az például elég bizarr, amikor a ritmusszekció a háttérből dob meg basszusgitár híján csak lelkes bólogatással tudja kísérni énekesét és gitárosát. Megmutatta, mit tud, és sikert is aratott az a fiatalember, aki pantomimesként a műsor egyik arca lett a plakátokon és az egyik tv-spotban, de neki is bizonyítani kellett, hogy megérdemli a továbbjutást. Mindössze annyi protekcióban részesült, hogy megígérték, végigcsinálhatja, amivel készült, nem állítják le félúton az időhiány miatt.

Egyik személyes kedvencünk az a hiperaktív fiatalember lett, aki szájdobosként egy másik válogatáson saját táncműsorát kísérte le. Most két produkciót hozott, a látványosabban gitározott, hozzá nyomta beatboxot, sőt, szájdobolás közben teljesen érthetetlen módon énekhanggal is kísérte magát. Vele később a folyosón találkoztunk, épp a szájtrombitás kollégával adják elő spontán az "A jó lovas katonának" című örökbecsűt, generációk és stílusok találkozója tökéletes összhangot eredményez, pedig először látják egymást. Azt mondja, az [origo]-n olvasott a műsorról, így került ide, a zsűrit közvetlennek és normálisnak találta.