Vágólapra másolva!
Hosszú hetek óta keressük a magyar tévénézők kedvenc sorozatkarakterét. Jó kétszázezer szavazat érkezett eddig, még csak a csoportküzdelmek fázisában járunk -, de közel a vég, mert jövő héttől jön a külföldiek döntője. Most a 10. és a 11. csoport végeredményét közöljük.
Vágólapra másolva!

Jó ideje keressük a magyar tévézők kedvenc sorozatkarakterét. Nem a legnépszerűbb színészt, a legcsinosabb színésznőt igyekszünk megtalálni, sokkal inkább a megformált karakter érdekel minket. Természetesen az ismertebb sorozatok szereplői eleve nagy fórral indulnak, ahogy a főszereplők esélyeit sem tudjuk összehasonlítani egy parádés alakításokat nyújtó, de csak percekre feltűnő mellékszereplő lehetőségeivel.

Több csoportban, több tucat figura küzdött és küzd egymással, majd kialakulnak a döntők: a végén külön harcolnak majd a magyar és a külföldi sorozatok karakterei.

A válogatás során nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen sok száz sorozat, ezernyi alakja közül kellett kiválasztani jó százötvenet-kétszázat. Az animációs filmek karaktereit most alapból kizártuk, csakis hús-vér figurák jöhettek szóba. A külföldi termésnél csak a drágább, igényesebb, jobbára heti egy epizódos sorozatokat vettük figyelembe (azaz, latin-amerikai telenovellákat kizártunk), de mivel a hazai gyártás lényegesen szerényebb, a magyar szappanopera-hősöket nem tudtuk nem észrevenni.

------------------

A 10. csoport szereplőire összesen 15 327 szavazat érkezett, és pár óra múltán már nyilvánvaló volt, hogy két karakter küzd az elsőségért: végül a rezzenéstelen arcú, a kegyelmet nem ismerő Walker legyűrte Dale Coopert. A többiek jelentősen lemaradtak, így esélyük sem volt. Poirot még szépen szerepelt, és A szökés utálnivaló, de ragyogó karaktere, Bagwell is sok szavazatot kapott, ahhoz képest, hogy mellékszereplő. A Sírhant művek kiváló Brendája, vagy a 24 remek Sherry Palmere hátul végeztek, ami persze nem a színésznők kvalitásait jelzi, hanem a sorozat hazai kedveltségét: sokkal többen nézik például Walkert, a texasi kopót, mint a 24-et, amit igazából nem is értünk, de ez legyen a mi bajunk. A végére maradt a két magyar, szerény teljesítményt nyújtottak, Linda pasija, Emődi Tomi épphogy kvalifikálta magát a magyar nagydöntőre.

1. Cordell "Cord" Walker (Walker, a texasi kopó)519533,9%
2. Dale Cooper (Twin Peaks)414627,1%
3. Hercule Poirot198713%
4. Theodore "T-Bag" Bagwell (A szökés)9206%
5. Marcy Rhoades-D'Arcy (Rém rendes család)8795,7%
6. Emődi Tomi (Linda)6294,1%
7. Julia McNamara (Kés/Alatt)3692,4%
8. Marc Hoffmann (Rex felügyelő)3602,3%
9. Paulie Gualtieri (Maffiózók)2821,8%
10. Szép Ádám (Família Kft.)2661,7%
11. Brenda Chenowith (Sírhant művek)1661,1%
12. Sherry Palmer (24)128 0,8%


22 194 voks érkezett a 11. csoport karaktereire, szép szám, de még szebb, amit Niki Sanders művelt: a szavazatok közel harmadát bezsebelve masírozott tovább a döntőbe. MacGyver a kattintók közel negyedét győzte meg. A Ments meg főhőse is szépen szerepelt, ahogy Samatha Jonesnak sem kell szégyellnie magát. A Jericho itthon csak a mániákus sorozatfüggők és az AXN nem túl jelentős nézőtábora előtt ismert, így Jake Green leszerepelt, de Konrád Alexa, a Szeress most szépsége sem teszi ki a szavazás végeredményét az ágya fölé: 236 voks egy RTL-es szappanopera-hősnőtől nem túl impozáns teljesítmény. Bors Máté ennél többet szedett össze, így ő ment tovább a magyar párosból.

1. Niki Sanders (Hősök)729232,9%
2. MacGyver527823,8%
3. Tommy Gavin (Ments meg)417218,8%
4. Samantha Jones (Szex és New York)15717,1%
5. Ross Geller (Jóbarátok)11965,4%
6. Clark Kent (Smallville)6643%
7. Mike Delfino (Született feleségek)5652,5%
8. Bors Máté (Bors)5142,3%
9. Edie Britt (Született feleségek)3331,5%
10. Sabrina Spellman (Sabrina, a tiniboszorkány)2871,3%
11. Konrád Alexa (Szeress most)2361,1%
12. Jake Green (Jericho)860,4%

Külön cikkben ismertettük az 1., 2. és 3. csoport végeredményét (klikk ide).

Másik cikkben megtalálható a 4. és 5. grupp végeredménye.

A 6. és a 7. csoport is lezárult, itt olvasható.

A 8. és a 9. csoport végeredményét itt lehet elérni.

Te kit látnál a döntőben, ki a nagy kedvenced azok közül, akik még nem szerepeltek? Hogy áll nálad a Top 3? Írj ide!