Új sztármagazin indul a TV2-n

Vágólapra másolva!
Július 16-tól minden hétköznap jelentkezik a TV2 új sztármagazinja, mely a Favorit címet kapta.
Vágólapra másolva!

A Favorit-ban a hazai és külföldi sztárvilág történéseiről kapnak naprakész, friss információkat a nézők. Az Aktív után, 19.35-től láthatjuk majd a mintegy félórás magazint, amiben exkluzív külföldi anyagok, sztárhírek épp úgy helyet kapnak, mint a hírességekkel kapcsolatos pletykák flörtökről, örökbefogadásokról, párok kialakulásáról.

Ami a Favorit-ot megkülönbözteti a többi sztármagazintól, hogy a tervek szerint tematikus beszámolók is helyet kapnak benne: így a magyar sztárok egy-egy napját mutatnák be rendszeresen, valamint régi, ma már jobbára elfeledett hírességeket keresnének fel, hogy megnézzék, hogyan is élnek, mióta eltűntek a reflektorfényből. Ezenkívül terveznek egy "hét felfedezettje" rovatot is, amihez talán nem szükséges bővebb magyarázat.

A TV2 egyébként azt is megígérte, hogy - a TV2 meg Én nevet kapott márka-kommunikáció jegyében - a nézők véleményét és ötleteit is szem előtt tartják a szerkesztés során.

Az új magazin házigazdái Szekeres Nóra és Váczi Gergő lesznek, akik hetente váltják egymást a képernyőn. Szekeres Nórát még a Kölyökidő-ből ismerhetjük, de legutóbb már Tilla oldalán domborított a Sztárok a jégen című show-ban; Váczi Gergő eddig jobbára telefonos vetélkedőket vezetett a csatornánál.

Forrás: TV2