A tévétörténet legjobb vegyes párosai

2007.07.10. 16:01

House és Cameron (Doktor House)

Hiába, még egy összefüggő történettel nagyon nem rendelkező sorozatban is elkél a karakterek között szexuális feszültség, akkor is, ha főnök és beosztottja között alakul is ki. Sokakat meglephetett, hogy a kiállhatatlan House-t minden rigolyája és a fejéhez vágott sértések ellenére is vonzónak tartotta-tartja Cameron, aki idővel (az első évad közepén) válaszút elé állította a pokróc dokit. Szó szót követett, azt pedig egy közös, már-már gyertyafényesnek mondható vacsora, melyről semmit sem tudhattunk meg, mindössze a két fél "nem történt semmi"-jellegű, homályos elbeszéléseiből értesülhettünk Foremannel és Chase-szel együtt.

A kettejük közti románc hívei sajnos a második évadban csalatkozhattak, hiszen egyrészt "belekerült a képbe" House egykori szerelme, Stacy és ugyancsak távolodásra késztette őket az a tény, hogy Cameron a pillanat (és némi drog) hevében egyik kollégája karjában talált vigaszt.

Persze mindettől kettejük viszonya továbbra is nagyon érdekes maradt, főleg, hogy a második évadban House még a "szeretlek" szócskát is Cameron felé veti egyszer, de a legérdekesebb események kettejük között a harmadik évadra maradtak, mely magyarországi premierjéről egyelőre még nincs hírünk, csak annyit tudunk bizonyosan, hogy jön.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK