Vágólapra másolva!
Bevállalósnak ígérkező reality indul július 12-én a Cool tévén: minden csütörtökön, este 10-től látható az Aktmodell. A borzalmas bizonyítvány miatt hosszabb szobafogságra ítéltetett kiskamaszok és az ingerszegény környezetben éldegélő, női társaságban menten elpiruló, félénk agglegények fellélegezhetnek, lehet, hogy mégsem múlik el a nyár izgalmak nélkül.
Vágólapra másolva!

A Topmodell még a Viasaton futott: abban nem volt meztelenkedés, ellenben sokat dohányzó, gyakran káromkodó lányokkal gondosan telepakolták a műsort a szakértő kezek. Producere Árpa Attila volt, akárcsak a tavasszal futó Lúzer FC-nek.

Nem gondoltuk volna, hogy kétballábas, suta mozgású, futballpályán tökéletesen idegenül és idétlenül szaladgáló fiúk és férfiak jobb tévés szórakozást nyújthatnak, mint csinos vagy annak sminkelt lányok, de így történt: a nádszálvékony modelljelöltek a furkálódáson és az ideges cigizésen kívül sokat nem mutattak, ellenben a narancssárga mezes lúzerekből egy viszonylag szórakoztató műsort eszkábált össze a stáb, egy olyan show-t, amin néha még nevetni is lehetett.

A modellkereső realityk ebben a vadonatúj darabjában minden eddiginél sikamlósabb tájakra evez a Cool: az Aktmodell azokat a civil lányokat keresi, akik hajlandók kamerák előtt átváltozni. "A műsor nem szemérmes, nem álszemérmes, a dolgok valóját mutatja meg" - ígérik a szerkesztők. Civil lányokat keresnek, azaz olyanokat, akik nem vetkőztek még túl sokat népesebb, mobillal kattintgató, mámorosan vigyorgó férfifalkák előtt, de nem lennénk meglepődve akkor sem, ha hetente derülne ki egyik-másik kislányról (bulvárlapok segítségével), hogy két éve folyamatosan pornózik, vagy korábban letartóztatták a határon, mert kokainos zacskókat találtak teste különböző nyílásaiban.

A színvonalra igencsak kíváncsiak leszünk. A csapatban akad biszexuális munkanélküli, aki "a melleimet nagyon szeretem, meg a szememet és a mosolyomat" mondattal jellemezte önmagát, aztán van egy lány, akit sokan Beckhamné hasonmásának titulálnak (ő elégedett magával, különösen a fenekével), egy másik, aki a suli mellett gogo-táncos.

cool

Barbi például a szlovák Való Világ-ban mutatta meg magát először, ő "a melleire büszke, és arra és hogy nekivágott Magyarországnak", de ott van még Zsuzsi, akivel 11 éves karatés múltja miatt nem tanácsos ujjat húzni. "Nem bírom az igazságtalanságot, például azt, hogy mindig a nagy mellű nők vannak a címlapon!" - fogalmazta meg a viszonylag egyszerű világba vezető ars poeticáját, azaz nem valószínű, hogy Nietzsche-idézettekel lepik meg egymást a lányok a műsor során, a hangsúly alighanem a testiségen lesz.