Frei Tamás marad a TV2-nél

Vágólapra másolva!
Frei Tamás pénteken hosszú távú szerződést írt alá a TV2-vel, melynek értelmében a riporter további négy évig készíti műsorát a csatornának.
Vágólapra másolva!

Poich Lóránd, a TV2 programigazgatója elmondta, örül annak, hogy a műsorvezető további négy évre kötelezte el magát a csatorna mellett. Majd hozzátette, Frei Tamás műsora évek óta meghatározó szerepet tölt be a kereskedelmi televízió életében.

Frei Tamás - aki a produkciót gyártó cég vezetője is egyben - is hasonlóképpen nyilatkozott: "Eddigi pályafutásom során a TV2-nél töltöttem a leghosszabb időt, mert az a bizalom, amit ez a négyéves, 2011 végéig tartó szerződés is bizonyít, számomra igazi televíziós otthonná teszi ezt a csatornát. Örömmel vagyok itt."

Frei egyébként 1996-ban, még a Magyar Televíziónál hívta életre Dosszié című produkcióját, ezután pedig az RTL Klubhoz szerződött, ahol A riporter: Frei Tamás címmel vitt műsort. A TV2-n 2002 óta láthatjuk: a csatornán megy a Frei Dosszié, de Frei itt más műsorra (8 nap alatt a Föld körül) is lehetőséget kapott.

A műsorvezető riportfilmjeit a nyári szünet után legközelebb szeptember 19-én láthatják újra a nézők.

Forrás: TV2