Vágólapra másolva!
Túl van új filmje forgatásának felén Bujtor István: a Zsaruvér és Csigavér folytatását, A szerencse fia címmel, várhatóan jövő tavasszal mutatja be a Magyar Televízió.
Vágólapra másolva!

Az 55 percesre tervezett film felvétele július elején kezdődött előforgatással a balatoni Kékszalag vitorlásversenyen, és várhatóan a szeptember 15-i pótforgatással zárul. Bujtor A szerencse fiá-ban sem tudott elszakadni az általa imádott Balatontól, így a forgatás központi helyszínéül a balatonkenesei Marina Port kikötő szolgál.

A mintegy 80 milliós költségvetéssel készülő A szerencse fia egy gyilkosság utáni újabb bűncselekményről és túszszedésről szól, sok akció- és bunyójelenettel - Bujtor maga viszont állítólag csak egyetlen pofont fog kiosztani az egész film során.

A rendező által írt történetben a korábbi Bujtor-filmekben megszokott színészeket - Bujtor István mellett Kern Andrást és Avar Istvánt - is viszontláthatnak a nézők. Mellettük olyan fiatal színészek is szerepet kaptak a filmben, mint Szabó Győző és Kiss Zoltán, akik történetesen a rosszfiúkat alakítják.

Bujtor arra a kérdésre, hogy mi késztette félévtizednyi kihagyás után a Zsaruvér folytatására, azt felelte: "Elindultam az elefánttemető felé, de visszafordultam (...), mert sokan kérték, és nekünk is kedvünk volt a folytatáshoz".

Az első Ötvös Csöpi-filmet még 1980-ban készítette a magyar Bud Spencer: ez volt a Pogány Madonna, ezután két évvel pedig elkészült a Csak semmi pánik is. A sorozatba illeszkedik még Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba és a legutóbbi, 2001-ben forgatott Zsaruvér és Csigavér.