A közelmúlt egy másik emlékezetes esete a holland filmrendező és tévés író, Theo van Gogh nevéhez fűződik. A neves festő testvérének kései leszármazottját 2004-ben szabályosan kivégezte egy muszlim szélsőséges, Mohammed Bouyeri - a merénylet oka abban keresendő, hogy Van Gogh soha nem rejtette véka alá elítélő véleményét az intézményes vallásokról (és úgy egyáltalán, semmi másról).

Korábban már a zsidóságot is sikerült felbőszítenie igen merész nyilatkozataival, melyek közül talán az Evelien Gans történésznővel kapcsolatos megjegyzése keltette a legnagyobb felháborodást: "Gyanítom, hogy Gans kisasszonynak attól lesz nedves a lepedője, ha álmában dr. Mengele megdugja őt." Ezek után sejthető, hogy Van Gogh az iszlámmal sem bánt kesztyűs kézzel: a vallás híveit egyszerűen csak "kecskebaszók"-nak titulálta, Submission, azaz Behódolás című rövidfilmjében pedig a muszlim nők elnyomását mutatta be, a maga sajátos modorában.

Végül is ez a film lett a közvetlen kiváltó oka a gyilkosságnak. Van Gogh és a forgatókönyvet jegyző radikális parlamenti képviselő, Ayaan Hirsi Ali ezután egyre-másra kapták a halálos fenyegetéseket - a rendező azonban nem vette őket eléggé komolyan, egyszer állítólag ezt mondta: "De hát ki akarná megölni a falu bolondját?" November 2-án, Amszterdam utcáin aztán mégis elérte őt a végzete, Bouyeri személyében: Van Goghnak pár késszúrást és több lövést kellett elszenvednie, majd a biztonság kedvéért még a torkát is átvágták.
 
Az eset nem csak szörnyű kegyetlensége miatt rémítette meg a köztudottan liberális hollandokat, de a szabad véleményalkotás durva megsértését is látták benne. Ehhez hozzájárult az is, hogy a tizenhetedik század óta egész Hollandiában állítólag mindössze két politikai gyilkosság történt: a sors különös fintora, hogy a másik ilyen merényletet Van Gogh közeli barátja, Pim Fortuyn képviselő ellen követték el (2002-ben), a rendező pedig éppen a róla készített filmjét indult megvágni, amikor találkozott gyilkosával.