Bárki készíthet sorozatot a Foxnak

Vágólapra másolva!
A Fox és a MySpace közös vállalkozásba kezdett: a tévécsatorna az internetes oldalra feltöltött videók között szeretné megtalálni új sorozatának alapját.
Vágólapra másolva!

A Fox a Producers Guild of Americával (vagyis az Amerikai Producerek Céhével) karöltve életre hívta a The Storytellers Challenge nevű programot, melynek megvalósításában a MySpace közösségi oldal lesz a segítségükre. A dolog lényege, hogy az internetre bárki feltehet egy öt-hét perces videót saját sorozattervéből, aztán, ha tényleg jó a műve, még az is lehet, hogy a Foxon láthatja viszont saját sorozatát.

Azért nem kell egyből a kamera után ugrani, a MySpace e célra kifejlesztett aloldala ugyanis csak szeptember 4-től várja a jelentkezőket. A verseny végén a jórészt a csatorna munkatársaiból és a produceri szervezet tagjaiból álló zsűri két alkotót választ ki, akik amellett, hogy együttműködési lehetőséget nyernek a Foxszal, még 25 ezer dollár (azaz közel négy és fél millió forintnyi) pénzbeli jutalmat is kapnak.

Addig azonban hosszú az út, és a zsűri munkáját az internetes felhasználók szavazatai is segíthetik. A zsűri elé végül a hat legjobb kerül jövő januárban, akik aztán, Hollywoodba utazva, személyesen is meggyőzhetik a menő producereket arról, hogy az ő tervükből kell komplett sorozatot készíteni. A két győztes nevét, a tervek szerint január 25-én hirdetik ki.