Az új Uri Gellert keresi a TV2

Vágólapra másolva!
A TV2-n is bemutathatják Uri Geller show-ját, amelyben a neves parafenomén a kamerák kereszttüzében keresi méltó utódját.
Vágólapra másolva!

A parafenomén szülőhazájában, Izraelben már nagy sikert aratott a The Successor című show, melyben Uri Geller keresi az utódját: a megszokott tehetségkutatóktól eltérően, a versenyzőknek tehát nem éneklésben, hanem kanálhajlításban, levitálásban, kézrátételes gyógyításban kell összemérniük tudásukat.

Geller nem győzi hangsúlyozni, hogy a műsorba nem bűvészek és illuzionisták, hanem valóban természetfeletti képességekkel rendelkező emberek jelentkezését várja. Miután a Közel-Keleten végrehajtotta küldetését, a parafenomén az amerikai és a német tévében is megjelenik, hogy megkeresse helyi utódját.

A tengerentúlon az NBC tűzi műsorára a show-t: a tervek szerint itt még idén elindul a produkció, a saját tévéshow-t futtató parafenomén, Criss Angel közreműködésével. Németországban a TV2-vel immár közös tulajdonban lévő Pro7 fogja sugározni a műsort, de valószínűleg csak 2008-tól.

A show nálunk sem fog 2008-nál előbb megjelenni, tekintve, hogy a TV2 még csak a tárgyalási szakaszban jár a műsort illetően. Ahogy a csatorna honlapján olvashatjuk, "a TV2 komoly tárgyalásokat folytat a The Successor magyar változatának elkészítéséről a Tel Aviv-i jogtulajdonosokkal és Uri Gellerrel."