Elhunyt Mr. Jégcsap atyja

Vágólapra másolva!
Távozott az élők sorából Max Hodge tévés író, akinek többek között a Batman-sorozat Mr. Jégcsap nevű karakterét is köszönhetjük.
Vágólapra másolva!

Augusztus 17-én a kaliforniai Woodland Hillsben hunyt el Max Hodge - a számos tévés produkcióban dolgozó író 91 éves volt.

Hodge egy Illionis állambeli bányászvárosban született, majd Illionis és Michigan államokban nevelkedett. A Michigan-i Egyetemen szerzett diplomát, ezután pedig a II. világháborúban szolgált. A háború után színházművészetet tanult, majd az Oldsmobile-nak írt "ipari show-kat", ami nem számított annyira aljamunkának, tekintve, hogy a műsorokban például Bob Fosse is szerepelt.

A producerként is tevékenykedő Hodge a hatvanas években kezdett el a tévének írni, és egészen a nyolcvanas évek elejéig ezzel foglalatoskodott. Munkái közt olyan, ma már kultstátusba emelkedett produkciókat találunk, mint a Mission Impossible, a Wild Wild West (mindkettő alapján készítettek mozifilmet) vagy az első kórházi sorozatnak tartott Dr. Kildare.

Legismertebb karaktere talán Mr. Freeze (magyar fordításban Mr. Jégcsap) volt, akit Otto Preminger játszott el az 1966-os Batman-sorozat pár epizódjában. A hazai nézők leginkább az 1997-es Batman és Robin című nagyfilmből ismerhetik a figurát, ebben Arnold Schwarzenegger személyesítette meg.