Guinness-rekordot döntött egy talkshow

Vágólapra másolva!
Megszakítás nélkül, 35 órán át szövegeltek egy horvát talkshow-ban, ezzel jó két órát ráhúztak a korábbi világrekorderre.
Vágólapra másolva!

Szünet nélkül, 35 órán át élő beszélgetős műsort sugárzott az észak-horvátországi Varasd (Varazdin) város televíziója (VTV), és ezzel új Guinness-rekordot állított fel. Az eddigi csúcsot egy New York-i tévéállomás tartotta, mintegy 33 órával.

A helyiek két kedvenc műsorvezetője, a Kiky becenévre hallgató Kristijan Petrovic és Davor Dretar Drele hétfőn reggel 9 órakor azzal a szándékkal ült be a stúdióba, hogy világrekordot dönt. Ez sikerült is nekik, mert csak kedden 22 óra 14 perckor fejezték be a beszélgetést.

A varasdi tévések teljesítményét egy tíztagú bizottság követte a Guinness Rekordok Könyvének képviseletében, akik a talkshow végeztével igazolták a rekordot.

Kiky és Drele a 35 órás élő műsorban mindenféle témát bevetett: a kulturális élet és a szórakoztatóipar képviselői mellett politikusok és sportolók is tiszteletüket tették az adásban - mindkét műsorvezető fél-fél órát beszélgetett a meghívottakkal.

A közelmúltban egyébként hazánkban is született egy "dumarekord". Badár Sándor eddigi leghosszabb stand-up comedy műsorát adta elő: a Szegedi Ifjúsági Napokon hét és fél órán keresztül beszélt egyfolytában.