Barátok közt lennének

Vágólapra másolva!
Hétvégén nagyszabású szereplőválogatást tartott a Barátok közt produkció: sokan gyűltek össze annak reményében, hátha épp bennük lelik meg Miklós és András távoli rokonát.
Vágólapra másolva!

Általános szereplőválogatást tartott a mostanság bő kétmilliós nézettséggel, és a kereskedelmi célcsoportban is jó 45 százalékos közönségaránnyal futó RTL Klubos szappanopera. A Tombor Zsuzsa casting-igazgató által vezetett válogatás nem kifejezetten egy (vagy több) karakter kiválasztásáról szólt, mint korábban, mondjuk a kieső Tilda esetében, hanem arra szolgált, hogy felfrissítse, feltöltse adatbázisát a produkció.

Vállalkozó szellemű, nyitott, szerepelni vágyó felnőtteket kerestek ezúttal, de a tinik is bekerülhetnek még az adatbázisba, mivel október 27-én és 28-án lesz casting a fiatalabbak számára, ugyancsak a Campona Médiacenterben.

Forrás: [origo]

Sok friss kép a válogatásról: klikk a fotóra!

Ezúttal szöveget kellett kívülről megtanulniuk és előadniuk a jelentkezőknek. Ha pedig megfelelő volt a beszédstílus, érthető, artikulált a szöveg, nem kínosan mesterkélt a szereplés, akkor az illető reménykedhet, hátha játszhat majd gyanúsan viselkedő, borostás idegent a Rózsa presszóban, gondterhelt, szomorú nővérkét a kórházban vagy egy titokzatos, távoli rokont, aki tíz év idegenlégió után bukkan fel, hogy markáns arcéllel, lehengerlő fellépéssel, feszes izmokkal csábítsa el Géza épp aktuális nőjét.