Ősz a tévé előtt

Vágólapra másolva!
Nagy felfordulás idén még nem várható a hazai televíziózásban. Az RTL Klub jó ideje vezeti a nézettségi listákat, náluk még a haloványabb produkciók is jobban megélnek, mint a mostanság csak önmagát keresgélő TV2-nél. A két nagy kereskedelmi tévétől jelentősen lemaradva jön az m1, melynek kínálatát egyre inkább az idős korosztály böngészi, és ott iparkodik a Viasat, mely inkább az ötven alattiaknak próbál kedvezni megszámlálhatatlan mennyiségű sorozatával. Öt csatorna száz műsora, az esős, hervasztó napokra.
Vágólapra másolva!

A fiatalokat egyre inkább elvesztő MTV nem győzi hangsúlyozni, hogy nem csak a 18-49-es korosztálynak szól, hanem mindenkinek igyekszik kedvében járni. A régóta hanyagolt gyerekeket a Minimaxon már jó ideje látható Thomas, a gőzmozdony-nyal igyekeznek elcsábítni, de jön egy 52 részes francia rajzfilm is, Marci címmel, ez egy fiktív, nyolcéves legényke naplója alapján készült. A Klipperek új részekkel jön, ez már inkább kamaszoknak szól.

25 millió dollárból készült a BBC megaprodukciója, a Bolygónk, a Föld, narrátora David Attenborough. A 11 részes sorozat négy év munkája, 42 ország, kétszáz helyszínén vette fel 18 forgatócsoport. Vasárnap óta vetíti az m1, a kétségkívül látványos, szép sorozat este hattól van a képernyőn.

A szokásos műsorok (Kékfény, A tévé ügyvédje, Á la carte, Szempont, Dob+Basszus, Önök kérték, Életképek) persze mennek tovább, ahogy BL-mecsek is lesznek. Azokon a szerdákon, amikor nincs Bajnokok Ligája az m1-en, akkor a Krém extra jelentkezik, száz percben, a hazai popélet figuráival. Péntekenként este nyolctól a Tiszta kabaré nevettet, megnyugatásul azoknak, akik nagyon hiányolták már a műfajt. Verebes István persze itt is feltűnik, akárcsak a TV2-es Mi kérünk elnézést című produkciójánál.

Idén ősszel nem lesz Megasztár, de kapnak a nézők helyette két másik tehetségkutatót: az RTL Klub a Csillag születik-kel rukkol elő, az MTV pedig a jövőre 25 éves István, a király rockopera felújítását vette tervbe. Lévai Balázs, A társulat kreatív producere szerint lehet pótolni Deák Bill Gyulát vagy Nagy Ferót. "Az összehasonlítás elkerülhetetlen, de az a tétje a dolognak. Fel kell venni a versenyt, hogy legalább olyan jók legyenek az újak, mint a régiek voltak. A 2008-as történetet kell megírni, olyan karizmatikus figurákkal, akik egy tévéműsorban feledtetni tudják a korábbi karaktereket" - mondta az [origo]-nak.

A zsűriben ott ül Szikora János rendező, Szulák Andrea énekesnő, Keveházi Krisztina mozgástanár, Alföldi Róbert színész-rendező és művészeti vezető, Kocsák Tibor zenei vezető, egyben karnagy és zeneszerző. Lévai Balázs a kreatív producer, aki összefogja a munkát. Az első stábülésen megjelent az István, a király két szerzője, Szörényi Levente és Bródy János is, ők ugyan aktívan nem vesznek részt a válogatásban, de végigkísérik az eseményeket. Az első adás lement augusztus 20-án, a második szeptember 4-én volt.

Rékák:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xM0kgVLK6R8eOHTS


Szórakoztató vetélkedővel, kvízzel jelentkezik újfent Gundel Takács Gábor, akit korábban a TV2 az Egy a 100 ellen vezetésére nézett ki. A tévés utána - a nagyközönség számára váratlanul - visszatért az MTV-hez, per is lett az ügyből. Októbertől jön Az örökös című show, bővebben itt írtunk róla.

Korda György és Harsányi Levente mellé az MTV leigazolta Balázs Klárit is, hogy beinduljon a nosztalgiavonat. A Csináljuk a fesztivált (az m1 átlagához képest) igen korrekt számokat hozott tavasszal, ezért úgy döntöttek a csatornánál, hogy hozzácsapnak ráadást. Mivel a legkedveltebb több tucat dal, hazai sláger már megmérkőzött egymással, most afféle másodosztályú versengést láthat a néző - bár a múlt melódiáira bólogatni kívánókban nyilván ez is kellemes bizsergést ébreszt majd. "Emlékszel, anya, erre táncoltunk a Muskátli presszó teraszán, hetvenhétben" - dünnyögi majd apa, és minden szép lesz.