Helycserés támadás a tévében

Vágólapra másolva!
Számos olyan sorozathős, tévés karakter van, akit nem nagyon tudunk elképzelni más színész alakításában, mint aki ténylegesen játssza. Gondoljuk csak el, mi lett volna például a Jóbarátok-ból, ha hat másik karaktert eresztenek össze, vagy ha a Dallas-ban nem Larry Hagman alakítja Jockeyt. Pedig eredetileg ezeket a szerepeket is más színészeknek szánták, és ilyesmire bőven akad még példa a sorozatgyártásban.
Vágólapra másolva!

Múltkori cikkünkben, melyben összegyűjtöttünk jó pár érdekességet a Jóbarátok-ról, csak érintőlegesen említettük, hogy Ross szerepét eredetileg nem David Schwimmer, hanem Mitchell Whitfield játszotta volna. Whitfield végül más szerepben jelent meg a sorozatban, ő alakította Rachel ex-vőlegényét, Barryt - ezzel a karakterrel azonban némiképp rosszabbul járt, hiszen míg Ross mind a 238 epizódban feltűnt, addig Barry csak hat részen keresztül szórakoztathatta a tévénézőket, nyilván jóval kevesebb gázsiért, mint az utolsó két évadban már epizódonként egymillió dollárt kaszáló Schwimmer.

Nem csak Rosst alakíthatta volna más színész a Jóbarátok-ban: Monica szerepét eredetileg Janeane Garofalónak ajánlották fel, de ő visszautasította a lehetőséget. Most már bizonyára bánja tettét, bár azóta játszott pár tévésorozatban - ezek közül Az elnök emberei volt a legjelentősebb, de a színésznő visszatérő szerepet kapott a 24 még be nem mutatott, hetedik évadjában is. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Monica karaktere egészen más lett volna Garofalóval: valahogy úgy tudjuk elképzelni, mint a színésznő Vonzások és állatságok-ban játszott szerepét, ahol is okos, aranyos, ám nem éppen világszép nőként tökéletesnek tartott barátnője, az Uma Thurman által játszott karakter árnyékában éldegél.

A Jóbarátok-ban talán Rachellel alakult volna ki ilyesféle viszony, már ha Jennifer Aniston játssza Rachelt. Ez sem volt azonban mindig így: Rachel szerepét először Courteney Cox kapta meg, de miután végignyálazta a forgatókönyvet, arra kérte az alkotókat, hadd bújjon inkább Monica bőrébe, mondván, az a karakter sokkal jobban illik hozzá. Így utólag nézve, nagyon úgy tűnik, hogy igaza volt.

Chandler tökéletes megformálóját sem találták meg egykönnyen a készítők: először Jon Cryernek (akit mostanában a Charlie Sheen nevével fémjelzett komédiasorozatban, a Two and a Half Men-ben láthatunk), majd Jon Favreau-nak ajánlották fel a szerepet, Matthew Perry csak utánuk került szóba. Favreau-t később, úgy tűnik, mégiscsak érdekelni kezdte a sorozat, hisz 1997-ben már Monica Pete nevű, dúsgazdag barátjaként tűnt fel a Jóbarátok-ban.